Egy szatmárnémeti élelmiszerüzletet 12 ezer lejre bírságoltak a DSVSA ellenőrei, mert nem értesítette a hatóságokat arról, hogy egy élelmiszerterméket visszahívtak a forgalomból.
Reformáció emléknapja, kivilágítás, mindenszentek, halottak napja — az emlékezés ünnepe, amelyre idén jóval többen készülődnek, mint a természet ősi rendje szerint kellene.
Tegnap ismét ellátogatott a prefektusi hivatal készülő új épületének helyszínére Altfatter Tamás kormánymegbízott és Kovács Róbert, a prefektus kabinetfőnöke, hogy szemügyre vegyék a munkálatokat.
„Óriási segítség” — tegnap kora délután gurult be a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház udvarára az öt lélegeztetőgépből, maszkokból és Favipiravir gyógyszerekből álló magyarországi segélycsomag.
Jövő héttől már nem csak a petei vámban, de Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Avasfelsőfaluban is igényelhető az egydózisú Johnson&Johnson-vakcina, az oltóközpontok pedig a hét minden napján 8 és 20 óra között tartanak nyitva — tájékoztat a kormánymegbízott.
A tél közeledtével alaposan megváltoztak a látási viszonyok a közlekedésben. Biztonságuk érdekében legalább fényvisszaverő mellényt húzzanak magukra reggeli vagy esti szürkületben a kerékpárosok.
Rengetegen kérték már rögtön a legelején a tavalyi mikrogrant idei klónját, már első nap is több mint tízezer kis cég jelezte, hogy igényt tart a vissza nem fizetendő támogatásra.
Az idei év első kilenc hónapjában 3531 személyt alkalmaztak a hatályos jogszabályok által előírt foglalkoztatásösztönző intézkedések eredményeként a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) közvetítésével, derül ki az ügynökség szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből.
Nem mindig a nagyközönség számára látható vagy épp látványos módon, de folyamatos a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér fejlesztése — most egy négyországos pályázat keretében újítanak.
Idén is megtartják a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyt, melyet az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) és a Napsugár gyermeklap szervez a megyei tanfelügyelőségek, a megyékben lévő iskolák, AESZ-tagok, valamint az AESZ és a Napsugár barátainak segítségével.
Egy év alatt épül meg a Rákóczi Ferenc Általános Iskola új épületszárnya, mely 500 négyzetméter hasznos felülettel rendelkezik majd. A tegnap aláírt kivitelezési szerződésből kiderül, hogy a 3,1 millió lejes beruházást a szatmárnémeti önkormányzat finanszírozza.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat