A vészhelyzet kihirdetése a munkaerőpiacra is hatással volt, 2020. május 14-én Szatmár megyében 10 452 munkaszerződés volt felfüggesztve. Mostanra helyreállni látszik a munkapiac, 328-cal több az aktív munkavállaló, mint tavaly a pandémia előtt.
Egyre többen értenek egyet abban, hogy a jövőt a duális, illetve szakoktatás jelenti, hiszen egyre kevesebb a szakember a munkaerőpiacon, és egyes ágazatokban igencsak jelentős a munkaerőhiány.
A Bolyai Matematika Csapatverseny lehetőséget nyújt mind a magyarországi, mind a határon túli, magyar nyelven tanuló diákoknak matematikatudásuk megmutatására
A járványhelyzet előírásaihoz igazodva szervezte meg idén a Szilágyi Domokos-megemlékezést Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa. Egy-egy szál virággal rótták le kegyeletüket a jelenlévők.
Az utolsó két hálózatfejlesztési szerződését írta alá a két éve megszerzett kétszázmillió eurós projektcsomagjából az Apaserv, avasi településeken lesz jobb a csapvíz- és csatornaelérés.
A koronavírus-járvány kezdetétől november 3-ig a Szatmár megyében nyilvántartásba vett COVID-19-betegek 3,18%-a halt bele a betegségbe. Országos szinten a mortalitási arány 2,92%-os.
Napok óta csigatempóban araszolgat a határátkelés a Pete–Csengersima átkelőponton — de csak ott —, mert a magyar határrendészet november eleje óta új számítógépes rendszerben dolgozik.
Már hat hónapjuk van a teljes körűen beoltott személyeknek, hogy átvegyék a 100 lejes étkezési utalványt ott, ahol immunizálták őket (oltási központ vagy családorvosi rendelő).
Köztudott, hogy nem ér semmit az érvényességi időn belüli műszaki vizsga akkor, ha közúti ellenőrzés során találnak valamilyen hibát az autó-nyilvántartó emberei. Mindent vizsgál a mobil műhely, írja a közúti ellenőrzésekkel kapcsolatos kérdéseinkre a RAR.
Merjünk kérni, zörgetni, és akkor megtapasztalhatjuk, hogy a keresztyén ember nem megtörik a bajban, hanem Isten segítségével kitörhet abból — hangzott el vasárnap délelőtt a Szatmár-Szigetlanka református templomában tartott reformációi emlékünnepen.
A lap megtalálható Szatmárnémetiben a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében (Corneliu Coposu utca 2. szám, 2. emelet, 37-es iroda) vagy a Mihai Viteazul utca 32. szám alatti apróhirdetési irodában, valamint a Smile with books könyvüzletben (Szatmárnémeti, Petőfi Sándor utca 14. szám), Nagykárolyban pedig a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat