A szeretet sokkal fontosabb, mint a hatalom, és a bennünk lévő szeretetből adjunk másoknak is — üzente a Szentlélek plébánia előadói közösségének hagyományos ünnepi koncertje.
Isten Fia olyanná lesz, mint mi, hogy bennünket olyanná tegyen, mint Ő. Vállaljuk ezért bátran és büszkén, hogy mi is megfürdünk az élet vizében, lemossuk magunkról a bűn szennyét és tisztává leszünk a keresztség és a bűnbánat fürdőjében. Mert tiszta lélekkel akarjuk megünnepelni Krisztus születését. Van, mit lemosnunk magunkról.
Isten megemlékezett ígéretéről és elküldte a Messiást nekünk. Tudunk-e ennek örülni? Hiszen ebből fakadnak kisebb örömeink is. Emiatt kellene örülnünk annak, hogy végre hazaértünk, végre együtt a család, végre megbocsáthattam a másiknak, végre arra figyelhetek, ami igazán fontos. Karácsony ünnepe a legmagasabb rendű öröm lehetőségét nyújtja. Kapcsolatba hoz a széppel, az igazzal, a jóval, a szenttel.
Karácsonyváró foglalkozással ért véget december 22-én a Segíts te is — Ajută şi tu Egyesület idei éve, amely „bőséges volt, tartogatott jó és embert próbáló eseményeket is, de hálás szívvel zárjuk az évet” — fogalmaz Pop Leila, az egyesület elnöke.
A székesegyházban zárult a közel 150 tagú Szentegyházi Gyermekfilharmónia Erdély, Felvidék, Magyarországa és Partium településeit érintő, Advent – Karácsony hangversenykörútja.
Lezárult az a pályázat, amely nem csak a szatmári, de az országos egészségügyben is úttörő szerepet töltött be azzal, hogy egy mobil mammográfiás egységgel gyakorlatilag a pácienshez vitte el a vizsgálati eszközöket. Fontos kiemelni, hogy minden egyes szűrés ingyenes volt!
Első alkalommal szervezte meg évzáró gáláját a Partium Labdarúgó Akadémia. Az est folyamán több száz gyermek és szülő jelenlétében búcsúztatták a 2023-as évet és díjazták az akadémiai korosztályok legtehetségesebb játékosait. Az ünnepi hangulat varázsát fokozta a Szatmárnémeti Johann Ettinger Német Líceum gyermekkórusa és a Crazy Dancers Crew tánccsoport.
Szerda este elfogadta a parlament az ország jövő évi költségvetését. A keretből Turos Lóránd szenátornak, Nagy Szabolcs és Magyar Lóránd képviselőknek sikerült egy kiemelt megyei beruházáshoz forrást szerezni. 3 millió lejt kap Szatmárnémeti, hogy a városban parkolóház épülhessen – tudatta közösségi oldalán Nagy Szabolcs parlamenti képviselő.
A helyi jövedelemadóból begyűlt összegek két százalékában részesülnek az önkormányzatok alárendeltségében működő színházak, bábszínházak, operák és filharmóniák. Ezt a finanszírozási mechanizmust az RMDSZ dolgozta ki, és léptette életbe, amíg kormányon volt – jelentette be Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, volt fejlesztési és közigazgatási miniszter.
Megvalósult a Szatmár megye szempontjából legfontosabb célkitűzés, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház neurológiai osztályán belüli Sztrók-központ kialakítása és a törvényi előírásoknak és szakmai szempontoknak megfelelő felszerelése.
A Mathias Corvinus Collegium Szatmárnémeti Képzési Központja karitatív akciót szervezett a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat