Sokéves hagyomány már a Szentlélek plébánia fiataljainak körében, hogy karácsonykor egy–egy könnyűzenei koncerttel ajándékozzák meg a közösséget — s nem csak a plébánia kisebb közösségét, hanem a szatmáriak nagyobb közösségét is, hiszen az ünnepi műsornak „híre van” már a városban. Szinte kicsinek bizonyult az egyébként igencsak tágas Szentlélek templom karácsony napjának délutánján, amelynek padjait és székeit nem csak a közösség tagjai, de és más plébániákról érkezett hívek és más felekezetű vendégek is megtöltötték. „Sok jobbá lenni vágyó ember gyűlt össze” s várta izgatottan: idén milyen utazásra viszi őket a fiatalok és gyermekek karácsonyi koncertje — ugyanis ezek az előadások mindig többek egy egyszerű műsor-összeállításnál, mindig egyfajta zenés utazásra viszik a hallgatóságot hol a világ, hol önmaguk, hol saját külön kis univerzumuk, a család, vagy éppen saját szívük és lelkük (hiszen ez a kettő elválaszthatatlan) körül.
Szabó Kinga Mária