Megelőzési célt is szolgál, de utólagos „helyzetrendezést” is lehetővé tesz az a kamerás megfigyelési rendszer, amely a szelektív gyűjtőpontokra lesz érvényes hamarosan Szatmárnémetiben.
Szociális szakemberek és sakkedzők közel 8 hónapos együttműködése után a Stea Egyesület a Gambit Huşi Sakk-klubbal együttműködve közzéteszi az „EduSakk – felhatalmazás és befogadás a sakk révén” program útmutatóját a gyermekek érzelmi fejlődésének támogatására.
A jelenlegi válságos helyzet miatt egyelőre csak két, Románia területén található iskola tud közösen tervezni. A jövőben több területen is együtt szeretnének működni. Első lépésként testvériskolai megállapodást írtak alá szombaton a majtényi síkon.
A május másodikai országos ifjúsági nap alkalmából szatmárnémeti középiskolásokkal találkozott Kereskényi Gábor, a város polgármestere. Szeretnének velük állandó párbeszédet folytatni.
Adrian Chesnoiu mezőgazdasági miniszter hétfőn munkalátogatásra érkezett Szatmár megyébe, ahol találkozott Pataki Csabával, a Szatmár Megyei Tanács elnökével, Ioan Rus alelnökkel és Kovács Máté megyemenedzserrel, Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármesterrel, illetve Nagy Szabolcs és Magyar Lóránd parlamenti képviselőkkel.
Az orosz Killnet hackerei több nagyobb romániai repülőtér internetes felületét támadtak meg vasárnap este, beleértve a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőteret is, valamint a bukaresti, aradi, suceavai, kolozsvári, jászvásári és craiovai repterek internetes platformjait.
Véget ért a tavaszi e-szemét-gyűjtési akció, több mint 5 tonna régi gép és elektronikai alkatrész gyűlt össze — de a sorozatnak még nincs vége. Májusban is lesz ilyen a hónap első szombatján Nagykárolyban és utolsó szombatján Szatmárnémetiben.
Az igazi, napfény érlelte, szabad földben termett eper megjelenése még késik, de a fóliaházban vagy fátyolfólia alatt melegebben tartott piros gyümölcsök már kaphatók a szatmári piacokon.
Jövő héttől osztják az EU-s segélycsomagokat Szatmárnémetiben; a közel 25 kilogrammos, tartós élelmiszereket tartalmazó doboz átvételéhez csak személyi igazolvány szükséges.
Rendek között, vonók mögött — népzenészsorsok a XXI. századból címmel rendhagyó előadásnak lehettek tanúi azok a szatmáriak, akik kilátogattak szombaton délután a szatmárnémeti új főtéri rendezvénygödörbe.
Várják a Szatmár megyei diákok jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség és Középiskolás Programjába. A szatmárnémeti központban díjmentesen az iskolai tanulmányokat kiegészítő, hasznos képzéseken vehetnek részt az iskolások.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat