A Harag György Társulat Brighella bábtagozata az idei évad második bábelőadásaként Jan Romanowsky Majolenka hercegkisasszony című darabját mutatja be február
Dorel Coica és Eugeniu Avram nem tudták konkrét érvekkel alátámasztani, hogy a Valer Marian által megnevezett intézményvezetőknek miért kellene távozniuk jelenlegi
Szatmárnémeti szociális ügyekért felelős alpolgármestere, Marcela Papici keddenként tartott fogadóórái — kevés kivételtől eltekintve — lakáskérelmezésekről
A Szatmár Megyei Könyvtár épülete újabb kérdéseket vet fel, hiszen olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a létesítményt nem a Mihail Kogălniceanu utcában,
A Decebal híd teljes korszerűsítését, illetve a Cimitirului utcában található vasúti átjáró gépjárműforgalom előtti megnyitását tervezi a Szatmárnémeti
A Hans Lindner Alapítvány felhívással fordul azokhoz a 16—26 éves fiatalokhoz, akiknek sem munkahelyük, sem egyéb foglalkozásuk nincs, hogy vegyenek részt a GO START
Növekedőben van azoknak a személyeknek a száma, akik igazolványuk érvényességének lejárta miatt cserét kell kérelmezzenek a következő hónapokban a lakosság-nyilvántartó
A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Nagyváradi Területi Szolgálatának ügyészei bűnvádi eljárást indítottak Nicolae Vlad Boşca rendőr (az elkövetés idejében
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat