A Vakok Világnapja alkalmából a szervezők tartalmas programmal várták október 20-án a Romániai Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége szatmárnémeti fiókjának tagjait.
A többórás rendezvény a civil szervezet székházában, illetve az udvaron zajlott. A Ioan Podină igazgató által megnyitott eseményt voltaképpen az október 15-én ünnepelt Fehér Bot Napja, azaz a Vakok és Gyengénlátók Nemzetközi Napja alkalmából szervezték meg. Az igazgató elmondta, az előző évekhez hasonlóan most is a jeles naphoz legközelebb álló vasárnapra hívták össze a kikapcsolódni vágyó tagokat, illetve kísérőiket vagy rokonaikat. A szervezet vezetője abbéli örömének adott hangot, hogy újra szép számban összegyűlt a tagság, ami azt jelenti, hogy tagságuk fontosnak tartja támogatni a megyei szervezet munkáját, programját. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert elég csak körültekintenünk a mai zavaros világban, látni kell milyen fontos az összetartás, az összetartozás. Ez a fogyatékossággal élő emberek életében talán sokkal többet jelent, mert az összetartozás nem csak közös programokon való részvételt jelent, hanem a sérült emberek jogaiért való küzdelmet is.
Vetélkedő is
A program a tagok körében nagy népszerűségnek örvendő általános műveltségi vetélkedővel kezdődött, majd a szövetség kultúrcsoportjai léptek közönség elé. Akinek kedve támadt, táncolhatott is, a zenei kíséretet a szervezet hangszeren játszó tagjai biztosították. Az érdeklődőket tombola is várta, mindegyik tartogatott valami apró ajándékot. Az ünnepség második része az udvaron zajlott, itt lacikonyha várta a jelenlévőket, akik a finom falatok mellett beszélgetéssel és ismerkedéssel tölthették a délutánt.