Szatmárnémeti

Nő a családorvosok feladatköre

2013.10.18 - 13:19

Az egészségügyi szolgáltatások alapcsomagjáról szóló törvénytervezet nagyobb felelősséggel ruházná fel a családorvosokat.

 

Csütörtökön tartotta havi gyűlését a Szatmár Megyei Családorvosi Kamara, melynek keretében szó esett az elmúlt időszak tiltakozó megmozdulásairól, a novemberi akciótervről, az egészségügyi miniszter által közvitára bocsátott egészségügyi alapcsomagról, illetve a családorvosok gondjairól. Dr. Vasile Blaga, a Szatmári Háziorvosok Egyesületének elnöke a gyűlés kezdetén elmondta, az október 14. és 16. között zajlott tiltakozó megmozdulás során nemzetiszín karszalagot viseltek az egészségügyi alkalmazottak. A tervek szerint a tiltakozási akció következő momentuma november másodikán lesz: Bukarestben sor kerül a Hallgatás Menete elnevezésű tiltakozó felvonulásra, melyen a jelenlegi elképzelés szerint legkevesebb 5000 egészségügyi alkalmazott vesz majd részt. A megmozduláson hét Szatmár megyei személy biztos részt vesz, de megeshet, hogy időközben bővül a csapat. November elsején ugyanakkor a Családorvosok Országos Szövetsége megtartja közgyűlését, melyen a következő tiltakozási formákról is beszélnek, annak függvényében, hogy a kormány milyen mértékben teljesíti követeléseiket. „Reméljük, nem fogunk az általános sztrájkhoz eljutni, de esély megvan rá. Az egészségügyi miniszter nyitott ugyan a párbeszédre, de addig nem fogunk megállni a tiltakozó akcióinkkal, míg a Hivatalos Közlönyben meg nem jelennek a követeléseink eredményei” — fogalmazott Blaga.

A hónap elején közvitára bocsátották az egészségügyi szolgáltatások alapcsomagjáról szóló törvénytervezetet, amely nagyobb felelősséggel ruházná fel a családorvosokat. Az alapcsomagról dr. Blaga a következőket mondta a tegnapi gyűlésen: elméletileg az új alapcsomag kedvező a családorvosok számára, de amíg nem születik meg a végleges forma, nem igazán lehet nyilatkozni róla, ugyanis az elmúlt 15 napban már háromszor módosították annak tartalmát. Összességében a családorvosi feladatköre megnőne, ugyanis a szakorvosoktól is átvennének néhány feladatkört. „Az alapcsomagban az szerepel, hogy egy beteg megvizsgálására 15 perc áll a családorvos rendelkezésére, azonban a gond ott kezdődik, hogy nem tudjuk, hány vizsgálatot végezhetünk majd el egy nap, illetve az általunk felírható gyógyszerkeretről sem tudunk semmit. A változások következtében a családorvos nagyobb hangsúlyt fektet majd a megelőzésre, illetve a különböző típusú országos egészségügyi programokra, ugyanakkor bizonyos esetekben egy beteget nem kell szakorvosi rendelőbe vagy kórházba küldenünk, hanem mi is gyógyíthatjuk” — összegzett dr. Vasile Blaga.