Változatos zenékkel, meglepetéssel, tortával ünnepelte ötödik születésnapját az együttes. A hangulat első osztályú volt, a közönség remekül érezhette magát, az ünnepeltek nem kevésbé.
Megdolgoztatta a közönség a Royal Team tagjait, az együttes péntek éjszakai születésnapi bulija alatt: minél többet és minél jobban zenéltek a csapattagok, annál többet táncolt a közönség.
Müller Ingrid (ének és vokál), Kerner Tibor (ének és szintetizátor), Kófity Henrik (szintetizátor) jól összeszokott csapat módjára állták a sarat, bár igaz ami igaz, az est folyamán segítségre is szükségük volt, hogy a hangulat ne lankadjon: a Bertici fivéreknek és a magyarországi L'Amour együttesnek is meg kellett mutatnia a színpadon, hogy mit tudnak.
Aki tehát péntek éjjel nem foglalkozott mással, hanem eljött a Royal Team ötéves szülinapi bulijára, egy nagy lakodalomban mulathatta át az éjszakát, ahonnan csak a vőlegény és a menyasszony hiányzott. Még torta is volt, igaz hogy nem menyasszonyi, hanem születésnapi, amit a vendégek között osztottak szét az ünnepeltek. Az éjszaka folyamán kiderült, hogy nem csak a színpadon állók készültek meglepetéssel a közönség számára, de magukat az együttes tagjait is meglepték: ötéves fennállásuk alatt készült képekből, kommentárokkal színesített összeállításban elevenítették fel a 2008 óta együtt átéjszakázott időket.
A Royal Team ötödik születésnapi bulija hajnalig tartott, a tánctér egyetlen percig sem volt üres, akár mulatós zene szólt, akár magyar popslágereket énekeltek, akár rock&roll szólt a kifogástalan minőségű hangot sugárzó hangszórókból, akár lassú számokat adtak elő, egy tű nem sok, annyit sem lehetett leejteni a parketten egész éjszaka.
Princz Csaba