Szatmárnémeti

Szatmári nőt utasítottak ki Olaszországból iszlamista kapcsolatai miatt

Szatmárnémeti származású az a román nő, akit az Iszlám Állam terrorszervezettel fenntartott kapcsolatai miatt utasítottak ki szerdán Olaszországból – közölte
Szatmárnémeti

Felújítják az 1-es postát

A szatmárnémeti 1-es számú postahivatal épületének felújítási procedúrája elkezdődött, készül a műszaki szakvélemény
Szatmárnémeti

Több magyar „igen”, mint „nem”

Csak a legritkább esetben mondanak nemet a szatmárnémeti anyakönyvvezetők a magyar nyelven kért polgári szertartás levezetésére
Szatmárnémeti

Szemák Zsuzsa művészeti kiállítása a nőről

Szerda délután a Partiumi Magyar Napok keretén belül az Art Caffé nyújtott helyet Szemák Zsuzsa „A nő” című kiállításának
Szatmárnémeti

Előre fizetendő a bérletidíj-adó

Tizenhat százalék adót, továbbá a minimálbér alapján számolt, öt és fél százalékos társadalombiztosítási illetéket is fizetniük kell azoknak, akik bérbeadás
Szatmárnémeti

Szent István királyra emlékeztünk

A szatmárnémeti Szent István Kör tegnap megszervezte a hagyományos Szent István-napi megemlékezést
Nagykároly

Bikfalvi Zsolt kiállítása a PMN-en

Szabadtéri kiállításon mutatja be képeit a Szatmárnémetiben zajló PMN rendezvényeinek keretében a nagykárolyi hobbifotós, Bikfalvi Zsolt
Szatmárnémeti

Az esélyegyenlőség jegyében találkoztak

A szatmárnémeti Szent Pál Központban tegnap a Partnerség a munkaerő-piaci esélyegyenlőségért című pályázat keretében szerveztek találkozót
Szatmárnémeti

Tiltakozik a Caritas

A kormány tervei szerint cégek is nyújthatnak majd szociális jellegű szolgáltatásokat, mi több, állami és EU-s támogatást is igényelhet ennek érdekében
Szatmárnémeti

Csodálatos népzenék a védjegyük

A felhők is meghátráltak a Muzsikás muzsikáját és Petrás Mária csodálatos hangját hallva kedden este, amikor a zene elementáris szeretete sugárzott a Tűzoltótorony
Szatmárnémeti

Találkozzunk szombaton a Kossuth-kertben!

Bár mi minden nap találkozunk — hol még reggel, munkába indulás előtt, otthon, hol napközben az uzsonnaszünetben, vagy délután, sőt, megesik, hogy este, a vacsora
Szatmárnémeti

10 millió forint a PMN-nek

Nagyon fontosak az olyan kezdeményezések, mint a PMN, mert összehozzák a magyarságot és érdemes jelentős összeggel támogatni, mondták a Szatmárnémetibe látogató