Az Őri-Pákay Franciska, a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács elnöke által szervezett fiatal orvosok találkozóján kemény kritikák hangzottak el a leendő és a fiatal
Sehol nem tart a Szatmárnémetit érintő távolsági buszjáratok útvonalának átszervezése, pedig szeptember egytől már életbe lépnek a változások, két hétre
Federico Garcia Lorca Bernarda Alba Háza című darabját mutatta be tegnap a Békéscsabai Jókai Színház a Partiumi Magyar Napok programjaként a Szakszervezetek Művelődési
Augusztus 18-án 18 órától, a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat keretében múltidéző és jövőbetekintő beszélgetés zajlik majd a magyar labdarúgás legendás
Az egykori szatmárnémeti textilgyár melletti, nem sokkal a Soarelui lakónegyed előtt található vasúti híd környékének elhanyagolt volta sok arra járónak szúr
Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója versenyt indít A legerősebb hulladékgyűjtő cég címmel a szelektív szemétgyűjtés
Megérkezett Napkorra az augusztus huszadikai Magyarok Kenyerébe szánt búza, és a próbaőrlés, valamint a minőség-ellenőrzés is megtörtént már, tájékoztatta
Megint a „csak szépet és jót hozó” adótörvénykönyv-tervezet mellett (és az annak jelen formájában való elfogadását ellenzők ellen) kampányolt az illetékes
Ma 11 órától az eredeti helyszínen, azaz a Tűzoltótorony tövében, a pécsi Bóbita Bábszínház előadásában izgulhatjuk végig a templom egerénél is szegényebb
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat