Aprajafalva valamennyi lakója, Oroszlánkirály, Locsi-Fecsi Márta, Spongya Bob és az örökifjú Frédi és Béni is színpadra lépett a humorral bőségesen megfűszerezett
Már alig van két hét addig, amikor (december ötödikétől) lezárják a régi központ Dacia hotel és Fehér ház előtti részét, de a polgármester még nem tudja, hová
Ideiglenesen szigorított határellenőrzést vezetett be a román határrendőrség a román-magyar határon, ezért a várakozási idő várhatóan nő - derült ki a román
Szent Erzsébet magyar szentünk szobránál harmadik alkalommal gyűltek össze a hívek, hogy közösen álljanak ki a szegényekért és a rászorulókért, rózsát helyezzenek
Hét vadonatúj, Volkswagen Polo típusú autó került a Szatmár Megyei Rendőrség, s ezen belül a közlekedésrendészet tulajdonába — a belügyminisztérium még
Két, egymástól teljesen különálló ügyben folytat nyomozást a Szervezett Bűnözés és Terrorizmusellenes Igazgatóság (DIICOT), valamint a rendőrség, s a véletlen
A Szatmári Római Katolikus Püspökség a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal kérésére parkolás céljára megnyitja a volt nyári színház területét is magába
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat