Az Aradi Vasile Goldiș Nyugati Egyetem szatmárnémeti kihelyezett tagozatán 170 végzős hallgató mondott búcsút pénteken az intézménynek, oktatóiknak, diáktársaiknak
Két magyar nyelvű tizenkettedik osztály ballagott tegnap a szatmárnémeti George Emil Palade Élelmiszeripari Szakközépiskolában, köztük az első automatizálási
Az elmúlt évek városnapjaihoz képest egy kulturáltabb, kevésbé zsúfolt és "közlekedhetőbb" programot szerveznek idén, figyelembe véve, hogy az ünnepségekkel
A Kölcsey Ferenc Főgimnázium hat végzős osztályának 163 diákja ballagott el tegnap délután a szülők, rokonok, barátok, diáktársak és természetesen az iskola
Ünnepélyes keretek között szentelte meg Schönberger Jenő püspök és adta át a szatmári és régióbeli közösségeknek a felújított, átalakított és kibővített
Magyarországon nem kell a használtvíz-elvezetési díját kifizetni annak a víznek, amit locsolásra használ el a fogyasztó, Szatmárnémetiben pazarlásnak számít
Szatmár megyében az év első négy hónapjában 6 földgázlopási esetet fedeztek fel a szakemberek, derül ki a Delgaz Grid közleményéből
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat