A Szatmárnémeti Református Gimnázium és a Szent István Kör szervezésében tartott előadást hétfőn a gimnázium dísztermében Kereskényi Sándor Szatmári reformátorok címmel.

A magyar reformáció kezdetei és megerősödése elválaszthatatlan a történelmi Szatmártól, vidékünk mondhatni a magyar reformáció bölcsője. E tényből kiindulva az előadó bemutatta a reformáció születésében megkerülhetetlen szerepet játszó és Szatmárhoz kötődő személyiségek tevékenységét és azt a szellemi hátteret, amely megteremtette az új egyházat. Az előadást megelőzően Higyed Gyöngyi karnagy irányításával a Szatmári Református Egyházmegye Lelkipásztor-, valamint a Szatmárnémeti Református Gimnázium Gyermekkórusa énekelt.

Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke elmondta, hogy a kör huszonöt éves tevékenysége során a szatmári magyarság és a Kárpát-medencei magyarság számára fontos történelmi előadásokkal tisztelegnek, és igyekeznek a nemzeti emlékezés fontos kérdéseit megvilágítani. Ebbe a sorozatba illeszkedik a reformáció 500. évéhez kötődő előadás is. Póti Eduárd, a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója is köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy az iskola díszterme több alkalommal adott helyet olyan rendezvényeknek, amelyek a reformációval kapcsolatosak. A reformációról mindig lehet újat mondani, újabb és újabb módon szólhat hozzánk az üzenete. Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye esperese a megújulás fontosságáról beszélt. Az ember szervezete is állandó megújuláson megy át, mégis ugyanolyanok maradunk. Luther mondta, hogy a Szentlélek konzerválja, de ugyanakkor megújítja az egyházat. Király hisz abban az ősi mondásban, amely azt mondja: az ember addig halad a szabadság irányába, amíg hajlandó tanulni. Tanulni lehet Kereskényi Sándor előadásából is.

Az előadó kiemelte, hogy közismerten sok szatmári reformátor élt és tevékenykedett, s közülük jó néhányan befolyásolták kultúránk, történelmünk alakulását. Izgalmas és szép történetüket meg lehet közelíteni a mai történetírás eszközeivel, tekintettel sorsuk összetettségére. Kereskényi magából az eseménytörténetből három nagy csoportot emelt ki: az első, egyben meghatározó erdődi és az 1646-os szatmári zsinatot, valamint az 1711-es szatmári békét. A típusokba sorolt szereplőket ezek mentén vonultatta fel. A „parasztpolgári” paradigma bukása után szükségszerűen bekövetkezett az új hit „szolgáinak” gyors klerikalizációja, a lelkesedés és önfeláldozás helyett az érdekek követése vált uralkodóvá. Az egyes személyiségek fejlődésének leírásában Kereskényi két kulcsszót használt: az egyéniséget és az identitást. Kiemelte még a szatmári református élet szerepét a 18. századi városfejlődésben és a 19. század végi polgárosodásban. Kereskényi végül három kérdést tett fel, amelyeken érdemes mindenkinek elgondolkodni: 1. Mennyire engedheti meg magának ma a szatmári református, hogy saját véleménye legyen? 2. Fejlődött, stagnált vagy visszafejlődött a református tudat az elmúlt huszonöt évben? 3. Véletlen-e, hogy a Szatmárnémeti Református Gimnázium még nem talált egy értékidentifikáló névadót magának?

A továbbiakban a hallgatóság tett fel kérdéseket az előadónak. Thoroczkay Sándor történelemtanár elmondta, hogy Szatmár vidékén a reformáció iránti érdeklődést befolyásolta az a hosszú ellentét, ami Szatmár és környéke, illetve Geréb László erdélyi püspök között alakult ki. Geréb kiközösítéssel büntette Szatmárt és vidékét, megtiltva minden egyházi szertartást, még a temetést is. A konfliktus méreteiről értesült II. Ulászló király is, aki 1501-ben megszüntette ezt az interdiktumot. Bővebben tájékoztatott erről a tizenkilencedik században Kiss Kálmán egyháztörténész, aki megírta a szatmári egyházmegye történetét.

Elek György