5,049 találat a "princz csaba" kulcsszóra
Szatmárnémeti

Holnap is tart még a húsvéti vásár

Frissen feltöltött készletekkel vágnak neki a szatmári kézművesek a régi főtéri húsvéti vásár utolsó napjainak, zöldségek, húsok, mindenféle mézek, lekvárok, szörpök és borok szerezhetők be.
Szatmárnémeti

Maskulik: nem lesznek útjavítások

Maskulik Csaba szatmárnémeti városmenedzser április elsejére szánt sajtótájékoztatóján bejelentette: ebben az évben egyetlen gödröt sem fognak betömni a városban, egyetlen méter járda és egyetlen méter úttest sem lesz leaszfaltozva.
Szatmárnémeti

Megvan a neve a hídnak

Korábban a szatmárnémeti polgármester még azt mondta, hogy korai a névadással foglalkozni, de aztán április elsejére kiderült, hogy milyen elnevezést kap a még épülő harmadik szatmárnémeti híd.
Szatmárnémeti

Butka–Panait helycsere történt

Március végén a járványadatok meghamisításával vádolta az ellenzék a liberális kormányt, Szatmárnémetiben pedig az derült ki április elsején, hogy politikai tisztségek meghamisítása történt a megyeszékhely és Szatmár megye szintjén.
Szatmárnémeti

Ilyen lesz a CNI-féle uszoda

Hetek óta kéri szerkesztőségünk az Országos Beruházási Vállalatot (CNI), hogy adja ki a Szatmárnémetibe tervezett uszoda tervrajzát, ezt április elsején végre megküldték szerkesztőségünknek.
Szatmárnémeti

Kiderült: ez nem parkolóhely

Vége a bizonytalanságnak: kiderült, hogy a Someşul hátánál lévő parkolóhely zöldövezet kellene hogy legyen, de nem lesz az, parkolni viszont nem lehet oda, mert a méretei nem megfelelők.
Szatmárnémeti

Szeptemberi munkakezdés a főtéren

Még be sem lesz fejezve az új központi munka, de már el is kezdenék a régi főtér felújítását. Őszi munkakezdéssel számol a polgármester, gondok lehetnek a megszűnő parkolóhelyek miatt.
Szatmárnémeti

Találkozót szerveztek a textilipar megmentése érdekében

Nagy Szabolcs parlamenti képviselő moderálása mellett a szatmárnémeti Iparosotthonban ültek össze csütörtökön a szatmári textilipari vállalkozók, gazdasági egyesületek vezetői: mentőöv kell az iparágnak, a találkozón közösen keresték a megoldást.
Szatmárnémeti

Kereskényi bízik az uszodaépítésben

A városi döntéshozók részéről zöld utat kapott a CNI szatmárnémeti uszodaterve, egyhangúlag megszavazták a tanácsosok, hogy a város hozzájáruljon a beruházáshoz, amivel kell.
Szatmárnémeti

Nem állt le a főtérfelújítás

Továbbra sem sikerült érdemi akadályokat gördíteni a szatmárnémeti új főtér felújítási munkálatai elé; a munka folyik, kezdi erejét veszíteni a korábbi szakmai fellángolás. A régi főtéren a sor?
Szatmárnémeti

Karácsonyfa helyén csokinyúl

Különleges díszletek között kezdődhet el az idei húsvéti vásár a szatmárnémeti régi főtéri parkban, a városban eddig még soha nem látott elemekkel színesítik a parkot a tavaszi vásár idejére.
Magazin

Gyümölcsoltó Boldogasszony napja van

A népi hiedelmek szerint általános, mindenre érvényes termékenységi nap a mai, karácsonytól visszaszámolva ezen a napon történt meg Szűz Mária fogantatása a keresztény hit szerint.