Szatmárnémeti

Kiderült: ez nem parkolóhely

2021.03.31 - 07:57

Több mint egy hónapjába telt a szatmárnémeti közterület-fenntartónak dűlőre jutni egy leaszfaltozott földdarab ügyében, ami a Someşul üzletház mögötti parkoló egyik szélén van, és ezt parkolóhelynek használták eddig az autósok. Korábban is világos volt a parkolóellenőrök, a városi rendőrök és az autóelszállító kezelőszemélyzete számára is, hogy valami nem egyértelmű ezzel a hellyel kapcsolatban, mert hol figyelmeztetés, hol parkolási bírság, hol elszállítás volt a „jutalma” egy-egy ott hagyott autó sofőrjének.

Február elején jeleztük először a polgármesteri hivatal felé, hogy dönteni kellene annak a pár négyzetméteres aszfaltfelületnek a sorsáról, és az autósok számára is egyértelművé kell tenni, mi is annak a besorolása.

Zöldövezet volt

Most kaptunk választ a parkolóhelyekkel foglalkozó közterület-fenntartótól: Cristian Bozai-Vodă vezérigazgató szerint azt a területet több szempontból sem lehet parkolóhellyé nyilvánítani. Egyrészt a leaszfaltozása előtt zöldövezet volt, és valószínűleg maradhatott egy kevés aszfalt akkor, amikor ott a parkolóhelyeket legutóbb kialakították, és oda öntötték, így lett leaszfaltozva. Azonban ha az ezzel párhuzamos sor végén lévő részt valaki figyelmesen megnézi, láthatja, hogy egy pont olyan alakú és méretű területen fű és pucér föld van, úgyhogy emez is, amelyikről szó van, ugyanúgy kellene hogy kinézzen, mint az.

Nem csak a zöldövezeti „előélete” a parcellának az, ami parkolóhellyé alakítását gátolja, hanem az is, hogy a felület nem felel meg a parkolóhely méreti besorolásának, széle-hossza nem annyi, amennyinek egy parkolóhely esetében kell lennie.

Iksszel jelölik

A vitatott aszfaltnégyzet nem lesz feltörve, hogy megint zöldövezet legyen — főleg, mert ilyesminek a zöldövezetekre érvényes közlekedési szabályokat be nem tartó autósok között semmi értelme —, hanem hamarosan lesz egy óriási X felfestve rá, ezzel egyértelműsítve az autósok számára, hogy nem parkolóhely.

Princz Csaba

Fotó: A szerző felvétele

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Megvan a vízió, hogy nézne ki az újjáélesztett Sárerdő

Harminc-negyven éve nyüzsgő kirándulóhely, húsz éve még valamelyest használható kikapcsolódási övezet volt a szatmárnémeti Sárerdő. Mára dzsungel lett, de megvan végre, hogy hogyan mentené meg az enyészettől és a feledéstől a városvezetés.
Szatmárnémeti

Tucatnyi park lett szebb az utóbbi években

Itt a tavasz és most már tényleg jön a meleg is, egyre többen fogják a szatmárnémeti parkok sétányait, árnyékos padjait keresni. Aki újdonságokat szeretne ezen a vonalon, tucatnyi parkban fog is találni.