November 29-én fogják felkapcsolni az ünnepi díszkivilágítás ledjeit Szatmárnémetiben, a polgármester visszafogottabb áramfogyasztást rendelt el, de úgy, hogy a karácsonyi hangulat ne szenvedjen csorbát.
A szatmári vízszolgáltatót is megcsapta az energiadrágulások szele, január elsejétől negyedével megdrágítja a víz és negyedével a csatornázási szolgáltatás árát is. Plusz erre még majd ráteszik az infláció mértékét …
Sehol Európában nem lesz könnyű az idei tél, de az ukrajnai magyarok mindenkinél nehezebb helyzetben vannak. Már most rendszeresek az áramkimaradások, vizet és meleg holmit kell tartalékolniuk a hideg, sötét időszakra.
Ősszel, kora télen fokozódik a nagytestű vadállatok mozgása, őzek, szarvasok, vaddisznók jelenhetnek meg a nap bármelyik órájában települések közelében és a közutakon bárhol Szatmár megye területén is. Elkerülhető az állattal való ütközés, minimalizálható az okozott kár.
Többszöri bejelentést, majd ugyanannyi halasztást követően most végre tényleg elkezdődik a szatmárnémeti régi főtér felújítása, jövő hétre jelentette be a munkakezdést a polgármester.
Egyre másra jelentik be a magán-, vagy városi kézben lévő magyarországi strandok, hogy nem bírják fizetni a villany- és gázszámlákat, ezért a téli időszakra bezárják wellness részlegeiket vagy az egész intézményt. A szatmárnémeti strand egyelőre még zavartalan üzemet ígér.
Október 25-én, román idő szerint 12 órakor kezdődik és 15 óráig tart a részleges napfogyatkozás, de Szatmár megye területéről semmi nem látható az egészből a vastag felhőtakaró miatt.
1,4 millió euró vissza nem térítendő támogatásról szóló szerződést írt alá ma Bukarestben Béres Antal, Lázári község polgármestere Marcel Boloș miniszterrel és Hegedüs Csilla államtitkárral, az összegből teljes egészében felújítják a sándorhomoki Kováts Miklós – kúriát.
Májusban lépett hatályba az „emésztőgödör-törvény”, november végén jár le a bejelentési határidő, sorban teszik közzé a szatmári polgármesteri hivatalok is, hogy be kell náluk jelenteni, kinél van emésztőgödör az udvaron és hogy hová ürül ebből a háztartási használtvíz.
Egy bankkal már meg van kötve a bérleti szerződés, több másik céggel alkuban van a szatmárnémeti könyvtár régi épületének tulajdonosa. Hamarosan minden helyisége a nagy épületnek megint el lesz foglalva.
A lázári emlékparkban tartottak megemlékezést a 66 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc tiszteletére, megemlítették imáikban a papok is az egész világ számára példaértékű, múlt századi harcot és harcosait.
Elkezdték kialakítani a megemelt kereszteződéseket a szatmárnémeti 14 Mai lakótelep környéki utcákban, négy helyen kell — a tervek szerint — novembertől jobban figyelniük az autósoknak.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat