Bár az előző évben a világjárvány beleszólt a Dinu Lipatti Filharmónia gyerekkoncertjeinek megszervezésébe, és ezek online térbe szorultak, idén sikerült átlépni a korlátokat, és biztonságban megszervezni a gyerekek számára eltervezett programokat.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése 1991-ben október elsejét választotta a szépkorúak világnapjának, azóta minden egyes október 1-jén a civilizált világ szervezett formában megemlékezik, különböző ünnepi műsorokkal gazdagítva reájuk irányítja az egész társadalom figyelmét.
A szatmárnémeti Bălcescu–Petőfi Általános Iskola magyar tagozatos diákjai szorgos és ügyes munkájuknak köszönhetően júliusban és augusztusban részt vehettek egy csodálatos egyhetes táborozáson a Horvátország gyöngyszemének is nevezett dalmát tengerparton.
Keményen kirázza a hideg a romániai kisembert, ha a villanyáram árának várható 60%-os, a földgáz árának pedig 100%-os drágulásáról hall, így aztán még jobban be kell fűtenie.
Szeptember 4-én a nagykárolyi gimnázium magyar tanulmányi vonalán 1961-ben végzett diákok (a későbbiekben felsoroljuk a résztvevők névsorát) megünnepelték a 60. osztálytalálkozójukat. Nagyon boldog volt minden kolléga és a velük együtt eljött családtagok, barátok stb.
A szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata számára a Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor az összetartozás felemelő érzését, nemzeti identitásunk megőrzésének erejét jelentette — Rus Annamária magyartanárnő és diákjainak beszámolóját közöljük.
Két műtárggyal is képviselteti magát a partiumi görögkatolikusság azon az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti megrendezése (2021. szeptember 5–12. — szerk. megj.), alkalmából készített hármas időszaki kiállításon, mely a Katolikus Karitász tevékenysége előtt tisztelgő és az 1938-as budapesti kongresszusnak emléket állító galéria mellett a magyarországi görögkatolikus egyház művészetét bemutató tárlatból áll.
A román tanügy szégyenteljesen megbukott az idei érettségi vizsgán, elégtelenre vizsgázott. Nem a diákok teljesítményéről van szó (69,8% átmenő), az a hivatalos kiértékelészek dolga, hanem a vizsgán részt vevő tanárok egy részének adható hatalmas szekundáról.
„Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen” — ez a Széchenyi-idézet a mottója az idei Bolyai Nyári Akadémiának, melyet immár XXIX. alkalommal szervezett meg a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
Az idei tanév végének közeledtét nemcsak a nyári vakáció miatt vártuk már, hanem az osztálykirándulásért is, amire június 25–27. között került sor. A kilencedik osztály rendhagyóan telt, kihívásokkal és újdonságokkal volt tele, így az osztályunk már mindennél jobban várta a kikapcsolódás lehetőségét.
A nyugállományban lévők havi járandósága nem egy kegy és nem egy apanázs, hanem egy, sokszor verítékkel megszerzett jog, és a Szép Aggkor Reménysége kellene hogy legyen, nálunk azonban ezt csak nyögdíjnak lehet nevezni.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat