Az a tény, hogy 52 874 dolgozatot rosszul, nem valós jegyre javítottak ki a javító tanárok, elfogadhatatlan és minősíthetetlen, a vezető politikum azonban ezt egyáltalán nem szívja mellre — mit kell úgy izgulni? —, legyintenek és tovább szövögetik érdekeik átláthatatlan és kisembert kirekesztő hálóját. A tanügyminiszter csak ejnye-bejnyézik — meg lesztek dádázva! —, üzenget hamiskás mosollyal a fő ludas dolgozatjavító tanároknak, de eszébe sem jut, hogy például lemondjon, ami egy magára valamit is adó politikus esetében a legkevesebb lenne egy ilyen helyzetben.

Idén 126 999 diák érettségizett. 55 982 dolgozat eredménye ellen óvást nyújtottak be a vizsgázók, és az újrajavításnál 52 874 esetben meg is kellett változtatni a vizsgajegyet (!), nem egy esetben akár 3–4 ponttal is (!). Az óvások után 2467 olyan diáknak is (a legtöbbnek százalékarányosan Szatmár megyében) sikeres lett az érettségije, akit az első körben megbuktattak (!), és újabb 34-gyel nőtt a tiszta tízessel érettek száma is (!). A tanügyminiszter szerint pontosan megfogalmazott tételek és pontosan megfogalmazott értékelési rendszer állt a tanárok rendelkezésére, ezért helytelenítette a szubjektivizmust a javítások során. Helytelenítette, és kész!

Ilyenek hallatán mit gondolhat az ember? És mit gondolhatnak a gyermekes szülők? Hol van a társadalmi biztonság, és hol van a jövőnk zálogának, az ifjúságnak a kellő megbecsülése? Hol van azoknak a hanyagul dolgozatot javító tanároknak a szakmai tisztessége, önbecsülése, profizmusa, akik nem látják, hogy a javított sorok mögött ifjak, élő emberek állnak? Más megközelítésben a javító tanár kb. 50 lejes órabérrel dolgozik (4 dolgozat/óra esetén), ami tisztességes bér, és ezért tisztességes munkát illene végezni. Az is egy kérdés, hogy a most beszekundázott felületes és felelőtlen javító tanárok az iskoláikban, osztályaikban is így viselkednek-e a gyermekekkel szemben, merthogy ez esetben az a valószínű, hogy a víz nem válhat vérré.

Erre a történetre még azt sem lehet rámondani, hogy balkáni, hiszen nem valószínű, hogy például Horvátországban, Bulgáriában vagy Görögországban ez megtörténhet. Ez egy annál rosszabb dolog, ez egy hibás társadalmi erkölcs, egy hibás társadalmi és egyéni tudat, amelyik most történetesen az érettségi vizsgáknál buggyant elő.

Három gondolat még idekívánkozik. Az egyik az, hogy a legnagyobb bajban a tisztességesen, becsületesen és felelősséggel dolgozó tanárok vannak, övék a legnagyobb tisztelet, de sajnos egy sárlavina egy kalap alatt mindenkit bemocskolhat. A másik gondolat az, hogy nagy csinnadrattával a minket képviselők is ott vannak a törvényhozásban, az ország vezetésében, de baj esetén nem hallik a hangjuk. Ilyenkor nyuszik? És végül tanárnak, diáknak, szülőnek, de az általános és szakpolitikusainknak is egy nagyon átgondolandó dolog kell legyen, hogy a magyar gyermekeknek az érettségin legtöbb gondjuk-bajuk a románnyelv-vizsgával volt.

Na de a rosszban is lehet jó. Van most az országban 2467 olyan ifjú, a megyénkben is jó néhány, akivel madarat lehetne fogatni örömében. Ők azok, akiket utólag érettnek nyilvánítottak.

Tisztelettel,
Dr. Zagyva Miklós