Az év legszínesebb borászati rendezvényét tartják a Partiumi Falugazdász Hálózat szervezésében, az Agrárminisztérium támogatásával augusztus 6-án és 7-én a nagykárolyi Károlyi-kastély kertjében.
Nagyszabású projekt keretében alakítaná át a Román Katona emlékművét övező tér arculatát a nagykárolyi önkormányzat. A tervezetet látványtervét tegnap tették közzé az önkormányzat hivatalos oldalán.
A közel kétéves kényszerszünet után már nem olyan aktív a nagykárolyi kultúraszerető közönség, mint korábban. A háttérben húzódó okokat próbáltuk megfejteni Szűcs Józseffel, a Nagykárolyi Művelődési Központ igazgatójával, akivel a további tervekről is beszélgettünk.
Szombaton 17 óra körül csaptak fel a lángok a nagykárolyi református temető hátsó részében, az új templomhoz közel, de a környékbeliek és a tűzoltók gyors beavatkozásának hála nem történt nagyobb baj.
Az egész heti táborozás alkalmával tanultakból állított össze egy csokorra valót szombatra a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület. Tánc, ének, zene szórakoztatta a nagyérdeműt.
Júliustól szeptemberig a nagykárolyi Károlyi-kastély ad otthont egy igazán egyedi kiállításnak, amelynek keretében az érdeklődők a két világháború közötti divatot, az akkori viselet elengedhetetlen kellékeit, a színesebbnél színesebb, pompásabbnál pompásabb, elegánsabbnál elegánsabb, akár Bécsben, akár Párizsban is viselt kalapokat ismerhették meg.
Több mint negyven évvel ezelőtt a néhai Deák Endre tette népszerűvé Nagykárolyban a régizenét. Ez a rétegzene egyre inkább kezd teret hódítani és kilépni a saját komfortzónájából. Fesztiválok, különféle kulturális események, sőt, még esküvők főszereplőjévé is válik.
Ismét tematikus hétvégével készülnek Nagykárolyban, hiszen július 9-én, szombaton visszatér egy régebbi rendezvény, igaz, rövidebb időtartammal, mint ahogy korábbról emlékezhetünk rá.
A nagykárolyi önkormányzat szolgáltatási szerződést köt azokkal a személyekkel, akik vállalják, hogy népszámlálási tevékenységet végeznek, és összegyűjtik a Nagykároly lakosságának és lakásainak jegyzékbe vételéhez szükséges adatokat.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat