Nagykároly

Huszonhat nagykárolyi óvodás került kórházba

Az már biztos, hogy nem az étel előállításának helyszínén volt a gond
2022.09.08 - 15:33
A nagykárolyi 1-es Számú Hosszított Programú Óvoda huszonhat, 3 és 5 év közötti óvodása került kórházba csütörtökön hányás, hasmenés miatt – közülük jelenleg heten még mindig a nagykárolyi kórház gyermekosztályán vannak, megfigyelésen.

A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség információi szerint az ételt, amelyet a gyerekek elfogyasztottak az intézmény egy másik, a Progresului utcában lévő épületében készítik, ahonnan az Agrară utcában működő 1-es számú napközi mellett az 5-ös számú napközibe is szállítják— fontos kiemelni, hogy csak az Agrară utcai napköziben lettek rosszul a kicsik, ami arra enged következtetni, hogy nem az étel elkészítésével, hanem inkább tárolásával lehetett gond.

Miután csütörtökön az óvónők jelentették a kialakult helyzetet, rövidesen belső vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy mi okozta a gyerekek megbetegedését, így szeptember 7. és 8-án abban az épületben tartottak ellenőrzéseket, ahol az ételt készítik, ám semmi rendellenességet nem találtak a szakemberek.

Az ügyben a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség is vizsgálatot indított, ezért több hatóság is vizsgálja az esetet —  jelenleg a DSVSA szakemberei mintákat vesznek a gyermekeknek adott élelmiszerekből, a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) pedig szaniter vonalon folytat ellenőrzéseket, megvizsgálva az intézmény felületeit és az oktatókat.

A napközit ideiglenesen bezárták

Az ellenőrzéseken Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere és Radu Roca prefektus is részt vettek.
„Sajnálatos, hogy már rögtön tanévkezdés után történt egy ilyen incidens. Szerencsére azonban egyik gyerek állapota sem súlyos. Úgy gondolom, nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni, várjuk meg az illetékes intézmények által végzett vizsgálat eredményét. A vizsgálat eredményétől függően megtesszük a szükséges intézkedéseket” – jelentette ki Nagykároly polgármestere,
“Megkértem a DSVSA-t, hogy ellenőrizze az összes élelmiszert, az összes alapanyag-beszállítót, de azt az egységet is, ahol az ételt elkészítették. A DSP az óvoda dolgozóitól is vesz mintát. Próbáljuk kideríteni, mi lehet ennek a helyzetnek az oka” –magyarázta Szatmár megye prefektusa.
A polgármester és a prefektus kijelentései mellett a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség is azt ígérte, hogy amint megérkeznek a laboreredmények, újabb információkat közölnek majd az ügyben.
Az eljárás lezárultáig az napközit bezárták.

Szabó Beatrix

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Újabb gyermekmegbetegedések Nagykárolyban

Már három nagykárolyi tanintézményben fordultak elő tömeges megbetegedések
Szatmárnémeti

Tavaszköszöntő ovisok

A szatmárnémeti 5-ös számú napközi óvodásai nagyon örvendenek a tavasz megérkeztének.
Szatmárnémeti

Birtokba vették a gyerekek az óvodát

Az Árva Bethlen Kata Református Óvoda új épületének hivatalos átadása ünnepi és felemelő volt, ám miközben az anyanyelv és a kultúra megmaradásának fontosságáról esett szó, nem lehetett szó nélkül elmenni a háború elől menekülők mellett, akiknek segítenünk kell.