Nagykároly

Nagykárolyi ovisok: nem ételmérgezés, hanem vírusfertőzés okozta a bajt

Több tucat óvodás is orvosi ellátásra szorult Nagykárolyban (Nagfotó: a szerző felvétele)
2022.09.12 - 18:07
A szakemberek szerint vírusfertőzés okozta a múlt héten történt, csoportos megbetegedéseket a nagykárolyi óvodákban. Az intézményvezetők nem, de a prefektúra nyilatkozott az ügyben.

Hétfőn délelőtt szakmai egyeztetésre hívta Radu Roca prefektus az illetékes szakhatóságok képviselőit Nagykárolyba. A találkozón Kovács Jenő polgármester mellett a tanfelügyelőség, a közegészségügyi igazgatóság, illetve az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság képviselője, valamint az érintett óvodák vezetői is részt vettek. 
Altfatter Tamás alprefektus hírportálunk kérdéseire válaszolva elmondta, a baj szerencsére nem akkora, mint amennyire nagy volt az első ijedség. „A megbetegedett gyerekek állapota jó, már senki sincsen közülük kórházban. Nem ételmérgezésről van szó, az eddigi szakvizsgálatok alapján elmondható, hogy vírusos megbetegedésről kell beszélnünk. Ezt a gyors terjedés is igazolja, mivel voltak olyan szülők, aki a gyerekekhez hasonló tünetekről számoltak be” – részletezte a kormánymegbízott-helyettes, aki szintén részt vett a mai terepszemlén, ahol semmilyen rendellenességet nem találtak az óvodák működésében. 
Az alprefektus azt is elmondta, mindegyik intézmény nyitva van, működik, de arra kérik a szülőket, ha a gyerekek gyengélkednek, rosszul vannak, legalább egy napig ne engedjék őket közösségbe, tartsák otthoni megfigyelés alatt. „Nem rotavírusról van szó, azt nem mutatták ki a vizsgálatok” – tette hozzá Altfatter.

hirek/2022/szeptember/ovi-2.jpg

Amint arról korábban már többször is beszámoltunk, szerdán és pénteken három nagykárolyi napköziben is tömeges megbetegedéseket jelentettek. Annak gyanúja is felmerült, hogy az okokat a gyerekek menüjében kellene keresni. Mint a vizsgálatok bebizonyították, nem ez okozhatta a gondot, nem a gyerekek számára felszolgált ételben keresendő a probléma, mert azokban az intézményekben, ahol szintén ebből az ellátmányból fogyasztottak, nem jeleztek megbetegedéseket.
Az eseteket egyébiránt a megyei közegészségügyi igazgatóság és az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság illetékesei, illetve a megyei tanfelügyelőség munkatársai is fokozott figyelemmel kísérik.
Pénteken a 2-es Számú Hosszított Programú Óvodában 16 esetben hasmeséssel és hányással járó megbetegedéseket jelentettek, továbbá négy bölcsődés esetében koronavírussal való megfertőződést is igazoltak. A 3-as Számú Hosszított Programú Óvodában egy óvónőnél koronavírus-fertőzést mutattak ki.
Az óvodai közösségi tereket évkezdés előtt már szakszerűen fertőtlenítették, de a biztonsági protokoll szerint a napokban ismét mindent  higiéniai eljárásnak vetettek alá.

Végh Balázs

hirek/2022/szeptember/ovi-1-1.jpg