Az anyatej élethosszig tartó védelmet biztosíthat a gyermeknek - derítette ki a Birminghami Egyetem szakemberei vezette nemzetközi tudócsoport egerekkel végzett kutatása
Az emberi tevékenység és más külső tényezők a felelősek a globális hőmérséklet emelkedéséért - erősítették meg új tanulmányukban az Oxfordi Egyetem kutatói
Kisebb eséllyel lesz túlsúlyos vagy elhízott az a gyerek, aki rendszeresen gyalog, kerékpárral, esetleg rollerrel jár iskolába - állapította meg egy új kutatás
Több evésre késztetnek a túlzottan feldolgozott élelmiszerek, ezzel növelik az elhízás kockázatát, ugyanis egy úttörő kutatás szerint átlagosan napi 500 kalória
Kleopátra állítólag naponta több liter szamártejben fürdött, hogy megőrizze messze földön híres szépségét, Ferenc pápát pedig ezzel táplálták csecsemőkorában
A közösségi médiának csekély hatása van a serdülők életére - állapította meg egy kutatás, amelyet 12 ezer fiatal bevonásával folytattak Nagy-Britanniában
Kötelezővé tehetik a kanyaró elleni oltást a kisgyermekek számára Németországban, az egészségügyi tárca javaslata szerint akár ki is tilthatják az óvodákból
Az Egészségügyi Világszervezet 2009 óta május 5-ét jelölte ki kézhigiénés világnapnak
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat