Elutasította kedden a képviselőház Klaus Iohannis igénylését a június 4-ét Trianon-emléknappá nyilvánító törvény újbóli megfontolására vonatkozóan, és változatlan formában ismét elfogadta a jogszabályt.
A hazai diákok egyharmada online oktatásban vesz rész. A tanügyminiszter az online tanórák alaposabb követését kérte az érintettektől, mivel sok panasz érkezett ezen órák elmaradásáról. Szatmár megyében egyelőre nem érkezett jelzés az online tanórák kimaradására.
A legutóbbi tájékoztatás óta 7733 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában 30.336 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A Dunával határos több állam ellenőrző csoportjai október 12. és 25. között 122 bűncselekményt állapítottak meg a környezetvédelem, a törvénytelen halászat, az adócsalás és az illegális migráció területén, és 241 szankciót alkalmaztak az európai szintű Clean Waters 2020 akciósorozat keretében.
Elfogadta hétfői ülésén az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) 51-es határozatát, amelyben a kültéri maszkviselés kötelezővé tételét javasolja minden olyan megyében, ahol a fertőzöttségi ráta meghaladja az 1,5 ezreléket.
Október 28-áig összesen 150.010.713,06 lej választási költség megtérítését igényelték az Állandó Választási Hatóságtól (AEP) az önkormányzati választásokon indult pártok és szervezetek.
Mérlegelni fogja hétfői ülésén az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) a kültéri maszkviselés kötelezővé tételét minden olyan megyében, ahol a fertőzöttségi ráta meghaladja az 1,5 ezreléket - jelentette ki Ludovic Orban.
Európai uniós viszonylatban Romániában és Dániában nőtt a legnagyobb mértékben - 38 százalékkal - a laptop-import az év első hét hónapjában - derül ki az InfoCons egyesület hétfői közleményéből.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) megállapodott az erdélyi magyar közösség országos ügyeinek összehangolt képviseletéről és a parlamenti választásokon való együttműködésről - közölte hétfőn az RMDSZ.
Költségvetés-kiigazítást készít elő a pénzügy-minisztérium, várhatóan november második hetében készen lesz a tervezet - jelentette be hétfőn Florin Cîţu miniszter.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat