Klaus Iohannis államelnök csütörtökön aláírta a Costel Alexe környezetvédelmi miniszter lemondását jóváhagyó dekrétumot, illetve a rendeletet, amellyel a megüresedett tisztségbe kinevezi Mircea Fechetet.
Szamosújvár és Zilah, illetve több más Kolozs, Temes és Szilágy megyei település 14 napos karanténba kerül csütörtöktől kezdődően, jelentette be szerda este a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Megjelent az Erdélystat legfrissebb közleménye az erdélyi népmozgalom alakulásáról. Mint kiderült, a koronavírus árnyékában a halálozások száma nőtt, a házasságkötéseké pedig jelentősen csökkent — idén elmaradt a nyári lagziszezon.
A külföldön dolgozó román vendégmunkások az idei év első nyolc hónapjában 2,3 milliárd eurót küldtek haza, míg a külföldi beruházások csak 1,4 milliárd eurót tettek ki ebben az időszakban - közölte a Mediafax hírügynökség szerdán, a Ziarul Financiar gazdasági lapra hivatkozva.
Adós maradt ígéretei teljesítésével az egy éve beiktatott, Ludovic Orban vezette kormány, amely nem tudta eltörölni a kiváltságosok különnyugdíjait, nem vezette be a kétfordulós polgármester-választást, és nem helyezte hatályon kívül az előző szociáldemokrata (PSD) kormány igazságszolgáltatást érintő intézkedéseit - összegezte szerdán az Adevarul című liberális lap a Nemzeti Liberális Párt (PNL)
Kihirdette szerdán Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amelynek értelmében 50 százalékkal kevesebb adót kell fizetni a turisztikai rendeltetésű épületek és telkek után.
Megtámadta a kormány az alkotmánybíróságon azt a törvényt, amely szerint a tanügyi alkalmazottak is részesülnek a koronavírus-járvány miatt megítélt kockázati pótlékból.
December 8-ára halasztotta a döntéshozatalt az alkotmánybíróság (CCR) azokról a beadványokról, amelyeket a Nép Ügyvédje és a legfelsőbb bíróság nyújtott be a szolgálati nyugdíjak megadóztatásáról szóló törvénnyel kapcsolatban.
Csütörtöktől kezdődően kezdik szétosztani a kórházak sürgősségi osztályainak a COVID-19-gyorsteszteket - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
A legutóbbi tájékoztatás óta 8651 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában 35.964 teszt eredményének feldolgozás nyomán - közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat