Belföld

Cîţu: A büdzsétörvény elkészült, kedden vagy legkésőbb szerda reggel közvitára bocsátjuk

2021.02.08 - 12:00

'Néhány intézkedést még tisztáznunk kellett, ezekre vagy sürgősségi rendeletet adunk ki vagy módosító javaslatokat a parlamentben, a kormánykoalíció révén. Az állami költségvetés törvénye készen van, holnap vagy legkésőbb szerda reggel közvitára bocsátjuk' - jelentette ki Florin Cîţu a parlamentben válaszul az állami büdzsétörvényre vonatkozó kérdésre.

A büdzsétervezetben 7 és 7,1% közötti költségvetési deficittel számolnak, mutatott még rá a kormányfő.

Elmondta ugyanakkor, hogy nem kapta még kézhez a veszteséges állami vállalatoktól az átszervezésre vonatkozó terveket.

'Amint már elmondtam, az átszervezés két módon valósítható meg: vagy bemutatják ők az árszervezési tervüket, vagy mi lépünk, tavalyhoz hasonlóan az állami támogatásokat csak a nyereséges vállalatok kapják majd meg' - magyarázta.

A közszférában dolgozók által kapott bérpótlékokat illető kérdésre Cîţu kifejtette, egyelőre felső korlátokat szabnak meg ezek esetében vagy sürgősségi rendeletek vagy a parlamentbe benyújtott módosítások révén, de ki fognak dolgozni egy új bértörvényt, amely a hatékonysághoz arányítja a pótlékokat az állami szektorban.

Kérdésre válaszolva Cîţu megerősítette, hogy csökkentik idén a pártoknak kiutalandó alapokat is.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

RMDSZ: Törvénnyel védjük meg a régi sírhelyeket

Fel akarnak számolni egy-egy régi sírhelyet, mert nincs hely az újaknak.
Belföld

Betiltották kistelepüléseken a szerencsejáték-gépeket

Döntő fórumként elfogadta kedden a képviselőház azt a törvényt, amely megtiltja a játéktermek működtetését a 15 ezer fősnél kisebb településeken – jelentette be az alsóház ügyvivő házelnöke.
Belföld

Húszezer lej zászlógyalázásért

Kihirdette Klaus Iohannis államfő a törvényt, amely szerint tízezer és húszezer lej közötti bírsággal sújtható annak az előírásnak a megsértése, amelynek értelmében Románia zászlajára csak a törvény által jóváhagyott feliratok és szimbólumok kerülhetnek.