Belföld

A következő tanévtől az első félév a téli ünnepekig tart

2021.02.05 - 15:40

A tárcavezető hozzátette: a 2021-2022-es tanév struktúráját pénteken vagy szombaton teszik közzé.

Voiculescu szerint így a tanulók elvárásainak megfelelő, 'logikus' elosztása lesz az iskolai évnek, egy 14 hetes első és egy 20 hetes második félévvel (ebből egy hét az iskola másképp), és három vakációval, télen, tavasszal és nyáron.

A végzős és a szakiskolai osztályok esetében az iskolai év hossza néhány héttel eltérhet.

Indokolt esetben, helyileg el lehet térni a piros, sárga és zöld forgatókönyvektől

Indokolt esetben, helyileg el lehet térni a piros, sárga és zöld forgatókönyvektől - mondta el Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel közösen tartott pénteki sajtóértekezletén.

A tárcavezető szerint azokban a konkrét esetekben, ahol több tanár megfertőződik, vagy ahol nincs folyóvíz, vagy egyéb szempontból hiányos az infrastruktúra, helyi szinten, a tanfelügyelőség beleegyezésével, a két minisztérium által kiadott közös rendelettől eltérő megoldásokat is alkalmazni lehet.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Bölcsődei, napközis és iskolai tanévkezdés Lázáriban

Mintegy félezer gyerek számára kezdődött meg a tanításii év hétfő reggel.
Szatmár megye

Ilyen lesz a 2024/25-ös tanév

Alig több, mint két hét múlva kezdődik az iskola!
Mi újság?

Az idei tanév utolsó tanítási napja a mai, kezdődik a vakáció

Idén Romániában — a végzősök kivételével — június 10-e a tanév utolsó napja a diákok számára, a nyári szünidő hivatalosan június 11-én veszi kezdetét. A 2022/ 2023-as tanév egyébként szeptember 5-én kezdődik, és június 2-ig tart majd a XII.-es, június 9-ig a VIII. osztályos végzős diákoknak, míg a többieknek június 23-a lesz az utolsó tanítási nap — olvasható az edupedu.ro oldalon.