Csütörtökön frissítette az országos katasztrófavédelmi bizottság (CNSU) a sárga övezet országainak lajstromát, s ezzel együtt február 12-én éjféltől módosította a Romániába való belépés feltételeit is — de olyan érthetetlenül, hogy pillanatnyilag sem a határrendészet, sem a közegészségügyi igazgatóság nem tudja, melyik lábára is álljon. A CNSU 6-os számú határozata értelmében a sárga övezet országaiból érkezőknek kötelező módon be kell mutatniuk egy, a belépés előtt legtöbb 72 órával elvégzett negatív PCR-tesztet — ám hogy ezt követően mi történik, az rejtély, ugyanis a határozat nem folytatja a mondatot, pontosítva a következő lépést, így a különböző médiaorgánumok is különféleképpen értelmezték. Van, aki úgy közölte a hírt: a negatív teszt birtokában is kötelező módon 14 nap házi elkülönítés/karantén vár a külföldről érkezőre; míg van, aki szerint a negatív teszt mentesít mindenfajta karantén alól. Persze nemcsak a média, de a határozat betartásában érintett intézmények sem tudják, mit csináljanak. Ráadásul a másik „apró” bökkenő az a világszerte érvényben lévő alkotmányos jog és kötelezettség, mely szerint egy országnak minden körülmények között be kell engednie területére saját állampolgárát — függetlenül attól, hogy felmutatja-e a negatív tesztet, hogy járványügyileg milyen területről érkezik, fel van-e öltözve, vagy csak egy ágyékkötő takarja, ha román állampolgár, beléphet Románia területére. Hogy a belépést követően milyen intézkedéseket foganatosítanak vele szemben, az már más kérdés, de a határrendészeknek be kell engedniük (s nem mellesleg ugyanilyen alapjog és kötelezettség az országon való átutazás biztosítása is).
Nos, ilyen jelentéktelen részletkérdések tisztázásával eddig még nem foglalkozott az országos katasztrófavédelmi bizottság — igaz, nem is kell elsietni, hiszen február 12-ig van még egy kis idő —, viszont csütörtökön késő este kiegészítették a 6-os számú rendelet 2. cikkelyét, mintegy a hal testén szépen elrendezve a pikkelyeket, csak a fejét hagyva büdösödni, leszögezve: nem kell negatív tesztet felmutatniuk belépéskor a 3 évesnél kisebb gyermekeknek; azoknak a személyeknek, akik legalább 10 nappal az országba érkezés előtt megkapták a második adag, koronavírus elleni oltást is, és erről felmutatják az oltásigazolást; azoknak, akik orvosi papírokkal tudják igazolni, hogy az elmúlt 90 napban átestek a koronavírus-fertőzésen, de a fertőzéstől eltelt legalább 14 nap; a 2,4 tonnánál nagyobb tömegű áruszállító gépkocsik vezetőinek; a 9 férőhelyesnél nagyobb személyszállító járművek sofőreinek; a fent említett áru- vagy utasszállítást biztosító sofőröknek, akik hivatásuk végzése érdekében a lakhelyül szolgáló országból egy másik európai uniós országba utaznak; a pilótáknak és a repülőgépek személyzetének; a Bukarestben akkreditált diplomáciai képviseletek tagjainak és családtagjaiknak; a tengeri és folyami hajózási személyzet tagjainak; a Romániával szomszédos országokban lakó, de Romániában dolgozó személyeknak vagy a Romániából a határ menti településekre ingázó munkavállalóknak.
Mindezek mellett azt sem lehet még tudni, hogy február 12-e után érvényben marad-e az a lehetőség, mely szerint a 48 óránál nem régebbi negatív tesztet felmutatók három napra (72 órára) karanténkötelezettség nélkül bejöhettek az országba, és ami sok, előre nem látható esemény miatt Romániába utazni kényszerülőnek jelentett „mentőövet”.
Szabó Kinga Mária
Fotó: SZFÚ archívum