A kormánypártok vezetői a koalíciós megállapodást kiegészítő dokumentumot írtak alá, amely az egymás közötti bizalmat hivatott erősíteni, illetve elősegíti majd a kormány jobb működését - nyilatkozta a keddi koalíciós ülést követően a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
Egy megyei önkormányzati alkalmazott évente csaknem 10 ezer euróval többet keres, mint egy hasonló képzettségű és ugyanabban a beosztásban dolgozó személy, aki egy községi önkormányzat alkalmazásában áll - állítja Raluca Turcan munkaügyi miniszter.
Meghaladta a koronavírus elleni oltási kampány előjegyzési portálján található szabad helyek száma a várólistákra feliratkozottakét, a hatóságok mobil oltóegységek indításával, vállalati oltópontok nyitásával és az előjegyzés könnyítésével pörgetnék fel az oltást.
A piteşti-i ügy miatt letartóztatott rendőrök egyike nyugdíjba vonult, a másiknak felfüggesztették a munkaviszonyát - közölte kedden az Argeş Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ).
A jövőben a munkahelyükön is megkaphatják az oltást a magáncégek alkalmazottai és családtagjaik, amennyiben a közegészségügyi igazgatóság jóváhagyását adja ehhez - jelentette be kedden Florin Cîţu miniszterelnök.
Mintegy 18.800 személy vesztette életét 2020-ban közúti balesetben az Európai Unió (EU) területén, ami minden eddiginél nagyobb mértékű, 19 százalékos csökkenést jelent az előző esztendőben jegyzett halálos áldozatok számához képest - derül ki az Európai Bizottság (EB) által kedden közzétett adatokból.
Sokkal több egyeztetésre van szükség a bukaresti hárompárti kormánykoalícióban, hogy meg lehessen akadályozni a mostanihoz hasonló konfliktusok újratermelését - mondta Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kedden a magyar közmédiának nyilatkozva, miután előző este eredménytelenül zárult a koalíciós pártok vezetőinek első válságtanácskozása.
A legutóbbi tájékoztatás óta 2931 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 35.700 koronavírusteszt feldolgozása nyomán - közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az utóbbi 24 órában több mint 4000 bírságot szabtak ki a hatóságok 855.695 lej értékben a SARS-CoV-2 vírus terjedésének megfékezését célzó óvintézkedések áthágása miatt - tájékoztatott kedden az országos rendőr-főkapitányság (IGPR).
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat