Belföld

Cîţu a prefektusoknak: Nehéz helyzetben vagyunk, senki nem megy szabadságra, nem veszünk ki szabadnapokat

2021.06.19 - 14:50

A kormányfő azt kérte a prefektusoktól, legyenek állandó készenlétben ezekben a napokban, elővigyázatosságra intette őket, és kérte tőlük, hogy készüljenek fel a legnehezebb helyzetekre is.

"Senki nem megy sehova, nem megyünk szabadságra, nem veszünk ki szabadnapokat, mindannyian készen kell hogy álljunk, hogy szükség esetén tudjunk közbelépni" - fogalmazott a kormányfő.

Cîţu elmondta, a videokonferencián megvizsgálják a pénteki nap történéseit, azt, hogy miként reagáltak a hatóságok a nehezebb helyzetekben, majd minden megye prefektusa elmondhatja, milyen problémákkal küzd ezen a téren, milyen segítségre lenne szüksége.

Lucian Bode beszámolója szerint 20 megye 54 településén kellett közbelépniük a belügyi struktúráknak a nagy mennyiségű eső okozta károk elhárítására. A legutóbbi jelentés értelmében Bákó, Konstanca, Ialomiţa, Iaşi, Suceava és Vrancea megyében még folyamatban vannak az akciók. Kiemelte a Vrancea megyei Nereju településen kialakult helyzetet, ahol péntek este 12 munkás egy pótkocsira menekült a hirtelen jött ár elől, és kénytelenek voltak ott tölteni az éjszakát. Mentésük jelenleg folyamatban van - tette hozzá.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Kártérítések a talajtani aszály miatt

Augusztus 15-ig lehet igényelni, a megyében minden kész áll a kárfelmérésre, kifizetésre.
Szatmár megye

Az augusztusi rohamra készül az útlevélosztály

Egyre olajozottabb az útlevél igénylése, de még mindig vannak problémák van a nyári időszakban.
Szatmárnémeti

Még mindig gondokat okoz a körgyűrű

Öt évvel ezelőtti kisajátítási ügyek sincsenek máig sem elrendezve.