Kilencven perc alatt elfogyott a háztartási gépek roncsprogramjának harmadik szakaszára kiutalt 15 millió lejes büdzsé - tájékoztat Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
A szociáldemokraták készen állnak átvenni az ország kormányzását a bizalmatlansági indítvány sikere esetén, jelentette ki pénteken Marcel Ciolacu PSD-elnök.
Ahhoz, hogy a tanügyi minisztérium szeptemberben átvegye a közigazgatása alá a bölcsődéket, amint azt a törvény előírja, a tárca büdzséjének kiegészítésére van szükség, jelentette ki a szakminiszter, aki szerint az év utolsó négy hónapjára körülbelül 150 millió lej szükséges ezek működtetésére.
Pénteken 10 órától rajtol a háztartási gépek roncsprogramjának harmadik szakasza, amelyben klímaberendezések, ruhaszárító gépek és porszívók vásárlását támogató utalványokat bocsátanak ki - tájékoztat a Környezetvédelmi Alap.
Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter csütörtökön elmondta, ezen a héten 87.000 antigén gyorstesztet osztottak ki azon gyógyszertárak számára, amelyek vállalták, hogy részt vesznek a tesztelési folyamatban.
Az egészségügyi tárca létrehozza az egészségügyi infrastruktúrába való beruházásokért felelős országos ügynökséget, amely olyan, a minisztérium fennhatósága alá tartozó kórházakra fog összpontosítani, amelyek regionális fontossággal bírnak - jelentette ki csütörtökön Ioana Mihăilă szakminiszter.
A környezetvédelmi alap (AFM) 20 millió lejjel egészíti ki a Roncsautó Plusz programban a magánszemélyek számára biztosított keretösszeget, tekintve, hogy az eredetileg kiutalt 200 millió lejes büdzsé két hónap alatt kimerült.
A 2020. március 1-jén indult BAT 4 MAN projekt célja a denevérek országhatárokon is átnyúló, összehangolt védelme, a lakosság szemléletformálása, és fenntartható környezethasználat kialakítása Magyarországon, Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában.
Romániában nem kellene a koronavírus-járvány egy esetleges negyedik hullámáról beszélni, amíg az ország megfelelő mennyiségű vakcinával rendelkezik, és bárki előjegyzés nélkül beoltathatja magát - szögezte le csütörtökön Florin Cîţu kormányfő.
Az alkotmánybíróság csütörtökön helyt adott a Szociáldemokrata Párt (PSD) beadványának, és úgy ítélkezett, hogy alaptörvénybe ütköznek a parlament azon határozatai, amelyekkel kinevezték a román közszolgálati televízió (SRTv) és a román közszolgálati rádió (SRR) vezetésével megbízott ügyvivő vezérigazgatókat.
A szociáldemokraták csütörtökön alkotmányossági kifogást emelnek az eljárás ellen, amellyel a parlament leváltotta a Nép Ügyvédjét - jelentette ki Marcel Ciolacu PSD-elnök.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat