Belföld

Kitart a hőség a következő két hét folyamán is, esőkre inkább 19-e után kell számítani

2021.08.09 - 16:50

Erdélyben a jelzett időszak első három napján meleg időre kell számítani, 30 Celsius-fok fölötti hőmérsékleti csúcsértékkel, ami a hét közepére 28 fokra csökken. 15-e és 19-e között szintén 31-32 fok körül alakul a nappali csúcsérték, majd a második hét végén enyhe csökkenés következik. Az éjszakai hőmérsékletben nem lesznek különösebb ingadozások, a minimumok a két hét alatt végig 12 és 15 Celsius-fok között alakulnak. Elszórtan lehet futó zivatarokra számítani a régióban, azonban jelentősebb és nagyobb kiterjedésű területeket érintő esők csak 19-e után várhatók.

A Bánságban és a Körösök-vidékén 31-34 fok körül alakul a hőmérséklet csúcsértéke az első három napon, majd a hét közepe felé enyhül a hőség, 29-31 fok várható. Augusztus 15-19-én ismét hőséghullám érkezik, a csúcsértékek 33-34 fokig emelkednek, de a második hét végén ismét enyhe csökkenés lesz érzékelhető. Az éjszakai minimumok az első napokban 17-19 fok körül, 13-án és 14-én 15 fok körül, azt követően a jelzett időszak végéig 16-18 fok körül alakulnak. Csapadékra csak a második héten, és nagyobb valószínűséggel 19-e után lehet számítani.

Máramarosban nem lesznek nagy hőmérséklet ingadozások a következő két hétben, nagyjából 28-30 fokos melegre kell számítani a délutáni órákban. Ennél nagyobb hőség csak 16-a és 19-e között lehetséges. Éjszaka 16 fokig hűl le a levegő az első napokban, majd 12-13 fokig 13-án és 14-én. A második héten ismét 15-16 fok körül alakulnak az éjszakai minimumok. Elszórt zivatarokra számítani lehet az első napokban, illetve 16-a után.

A hegyvidéken 20-23 fokos csúcsértékekre és 11-14 fokos minimumokra lehet számítani a két hét alatt. Ennél valamivel hűvösebb lesz 13-án és 14-én, nappal 18-19 fokos csúcsértékek, éjszaka 9 fok várható. A kéthetes időszakot folyamatosan légköri instabilitás jellemzi majd, esőre viszont csak elszórtan, és inkább délutánonként lehet számítani.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Felhőszakadásra kell számítani éjszaka

Sok, akár negyven liter csapadék is eshet éjfél után, rövid idő alatt.
Szatmár megye

Folytatódik a szeptemberi kánikula

Jövő hét közepéig nem igazán lesz enyhülés, eső sem várható tizedike előtt.
Szatmár megye

Heves záporok és erős szél vasárnap

Harmadfokú riasztás van érvényben Szatmár megye területén is, augusztus 31-én, vasárnap estig.