Egyetemes imahetet tartanak az ombodi református templomban január 23. és 30. között. A vasárnapi istentiszteletek 11 órától, a hétköznapiak 18 órától kezdődnek — tájékoztatta lapunkat Jobb Domokos lelkipásztor.
Pecz Csaba váltotta a tavalyi év folyamán a mezőpetri mezőgazdasági társulás élén a korábbi vezetőt, Mózer Ferencet, aki egészségügyi okok miatt volt kénytelen lemondani évtizedeken keresztül betöltött tisztségéről. Az elnök terveiről nyilatkozott.
Szombaton neves közéleti és kulturális személyiségek és Erdőd lakóinak részvételével adták át a több éve készülő Mircea Augustin Kulturális Központot, ami ezentúl a kultúra otthona lesz.
A csanálosi határátkelőnél, egy Peugeot 607-es vezetve lépett be Románia területére január 14-én délben egy 38 éves férfi — a határrendészek szúrópróba-szerűen alaposan átvizsgálták a férfi csomagjait, és az autót is.
A kálmándi gyerekek a következő tanévet új és modern körülmények között kezdhetik majd. Az új épületben minden osztályterembe számítógépek és kivetítők kerülnek, minden teremben lesz internetkapcsolat, sőt, a tervek szerint interaktív tábla is.
A neves amerikai National Geographic publikáció nemrég megjelentette a „THE 21st CENTURY — photographs from the image collection” kiadványát, melybe a XXI. század legjobb fotósainak alkotásai kerültek be.
A kolcsi önkormányzat nemcsak a közintézmények fűtésére, indokolt esetben az utak tisztítására, de az egyedülálló, idős, beteg vagy mozgássérült személyek ellátására is figyel.
A dobrai Györfi Endre Általános Iskolában több fejlesztés is zajlott: sikerült felújítani az iskola fűtésrendszerét, korszerű térfigyelő rendszert szereltek fel az épületre, újszerű iskolapadokat kaptak, s a futballpálya éjszakai megvilágítása is megoldódott.
Tragikus közlekedési baleset történt csütörtökön reggel a 193-as megyei út Kiskolcson átvezető szakaszán, ahol egy mikrobusz elsodort egy 74 éves gyalogost.
A 13 települést érintő, Pálfalvától a megyehatárig tartó 40 kilométeres útszakaszt készülnek modernizálni. A gyakorlati felújítás optimális esetben a 2023-as év második felében kezdődhet.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat