Két arany-, két ezüst- és három bronzérem a Zanshin SK karate–egyesület szatmárhegyi sportolóinak a mérlege a Szászmedgyesen rendezett Yppon Kupa küzdelmein
Huszti Zoltán szatmárhegyi gazdálkodó arról beszél, hogyan készült már gyerekkorában arra, hogy földműveléssel, állattartással, szőlészettel, gyümölcstermesztéssel
Vasárnap a Domahidi Református Egyházközség emléktáblát avatott Domahidy Elemér és Sass Kálmán emlékére, ugyanakkor felszentelték a 2008–ban visszakapott,
A hadadi nőszövetség frissen elkészült zászlaját december 1-jén, a Dégenfeld Központ templomtermében avatták fel, ekkor tartották meg a Kárpát-medencei imanapot
Késő ősszel, lombhullatás után, a gazdák közül sokan szétnéznek a piacokon, hogy megvásárolják azokat a facsemetéket, amelyek évek múltán a család kedvenc
Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács Fejlesztési Osztályának igazgatója szerint átgondolatlan döntés volt a Szatmárnémeti Metropolisz Övezet létrehozásának
Nemcsak a városi, de a vidéki önkormányzatok is megkezdték a készülődést az ünnepekre: ebben az évben is igyekeznek hangulatossá varázsolni a településeket
Szatmár megyében 66 ezer hektár erdőből 7000 hektár magántulajdonban van, ám azok birtokosai nem alkottak egyesületet, így erdőikről senki nem gondoskodik
Az iskola egykori pedagógusait is köszöntötték Szamoskrassón
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat