Vidék

Jelentős fejlesztések a megyében

2013.01.05 - 10:30

A Szatmár Megyei Tanács vezetősége 2012-ben jelentős figyelmet fordított az egészségügy korszerűsítésére, a megyei utak felújítására, illetve az EU-s támogatások lehívására.

A Szatmár Megyei Tanács az elmúlt esztendőben több fontos beruházást fejezett be, illetve kezdett el. Az új és régi vezetőség egyaránt fontosnak tartotta/tartja az egészségügyi intézmények épületeinek korszerűsítését, melytől az egészségügyi szolgáltatások javulását remélték/remélik. November 10-én átadásra került a felújított, 55 ágyas kardiológiai osztály, mely a régi poliklinikáról átköltözött az új kórház harmadik emeletére. A felújítási munkálatok 100 ezer lejbe kerültek. A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház harmadik emeletén decemberben került átadásra az új szív- és érsebészeti osztály, s azóta korszerű szívműtétek végrehajtása is lehetségessé vált. Az osztály felújítása 133 ezer lejbe került, a bútorzat 100 ezer lejbe, míg a korszerű műszerek beszerzése 1,3 millió lejbe. Az osztály kialakításának költségeit a Megyei Tanács finanszírozta, a kórház saját költségvetéséből 30 500 lejjel járult hozzá az orvosi műszerek beszerzéséhez. November 15-én a röntgendiagnosztikai osztályon üzembe helyezték a komputertomográfot (CT), melynek értéke 1 495 000 lej. A CT vásárlását a Szatmár Megyei Tanács és az Egészségügyi Minisztérium közösen finanszírozta. A CT-nek "otthont adó" épületrész felújítása 250 ezer lejbe került, melyet a Megyei Tanács finanszírozott. Az osztályt ugyanakkor korszerű digitális röntgenkészülékkel szerelték fel, amellyel kiváló minőségű digitális felvételek készülnek, miközben a beteget minimális besugárzás éri. A berendezés 600 ezer lejbe került, melyet a Megyei Tanács biztosított. Az 50 ágyas ortopédiai osztály is felújításra került, a munkálatok 160 ezer lejes költségét a Megyei Tanács finanszírozta.

Utak korszerűsítése

A Szatmár Megyei Tanács a megyei rangú utak javítását is támogatta a 2012-es év során - a munkálatok összértéke 31 838 796 lej volt. Új aszfaltréteggel látták el a Szamosdob-Csengerbagos, Nagykároly-Kálmánd, Erdőd-Lajosmajor (Baba Novac), Józsefháza-Aranyosmeggyes, Oroszfalva-Hirip, Mikola-Egri, Bujánháza-Tartolc-Komorzán, Avasjúváros-Nagyhegy-máramarosi megyehatár, Turc-Kisgérce közötti útszakaszokat, illetve Domahida, Felsőboldád, Lázári, Nagytarna, Máriavölgy településeken áthaladó megyei utakat. A megyei utak téli karbantartása 3 897 002 lejbe, az utak kavicsozása 684 480 lejbe került. Az utak felfestésére 135 277 lejt, míg a közlekedési táblák pótlására 171 897 lejt költött a Megyei Tanács 2012-ben.

Európai uniós pályázatok

A Szatmár Megyei Tanács tizenkét európai uniós pályázatban vesz részt, melyek összértéke 165 463 752 euró. Az Avasfelsőfalui Városi Kórház járóbeteg-ellátó részlegének felújítását célzó pályázat értéke 3 002 187 lej. A megye turisztikai értékeit népszerűsítő, A Bor Útja elnevezésű projekt értéke 809 186 lej. A "Két keréken Túrterebes és Marosliget között" elnevezésű projekt 4 692 009 euró. Az infrastruktúra korszerűsítését célzó pályázatok keretében az Avasfelsőfalu-Turc közötti útszakasz felújítása 62 897 184 lejbe, a 194-es megyei úton kialakításra kerülő terelőút munkálatai 22 881 107 lejbe kerülnek, a Szaniszló és Önböly között kiépítendő útszakasz felújítási költsége 5 659 419 euró, míg a Garbolc-Szárazberek közöttié 1 269 285 euró. Románia schengeni övezethez való csatlakozását követően a Csengersima-Pete határátkelőhely megfelelő kihasználása érdekében egy tanulmány készül, melynek értéke 49 400 euró. Stratégiai terv készül új vállalkozók vonzására Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékbe, a terv elkészítése 96 550 euróba kerül. A tápanyagokkal való szennyezés egybehangolt kontrollját célzó projekt értéke 3 681 381 euró. Az észak-erdélyi sürgősségi helyzetek felügyelőségeinek korszerű felszerelésekkel való ellátására 10 108 356 lejes pályázatot adtak le az említett régióból. A legnagyobb értékű EU-s projekt értéke 127 611 658 euró, mely Szatmár megyében a víz- és szennyvízhálózat kibővítését célozza.