Külföld

Középkori templomok turisztikai célú fejlesztése Szatmárban

2012.12.28 - 10:08

Közel 1,5 millió eurós költségből középkori templomok turisztikai célú fejlesztése valósul meg a szatmári tájegységben.

A trianoni határok által elválasztott térség magyarországi részén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 12, míg Szatmár megyében 7 templomot érint az európai uniós támogatású idegenforgalmi fejlesztés.

A projekt a Tiszántúli, illetve az erdélyi Királyhágómelléki Református Egyházkerület együttműködésében, a szabolcsi területfejlesztési szervezet partneri hozzájárulásával valósul meg 2014. szeptember 30-ig.

Az 1 millió 480 ezer eurót meghaladó templomfelújítási költségekhez a magyarországi egyházi szervezet 5, míg a romániai 2 százalék önerőt biztosít.

A Középkori templomok útjának turisztikai célú attrakciófejlesztése nevet viselő projekt korábbi, első ütemében, 2009-ben 30 szatmári tájegységi templom került be egy tematikus turisztikai útvonalba, mint látogatóhely. A projekt második ütemében, 2012-ben, az ukrajnai Kárpátalja 15 középkori imaházát is bevonták az idegenforgalmi célokat szolgáló, a turistáknak ajánlott egyházi nevezetességek közé.

A most indult, a jövő év szeptember végéig tartó harmadik ütemben a szatmári térség magyarországi részén helyreállítják Kölcse és Gacsály települések református templomát. Rekonstrukció lesz a művészettörténeti értékek kiemelésére Túrricse és Szamosújlak imaházában, míg Csenger, Csengersima, Gyügye, Sonkád, Túristvándi, Nagyszekeres és Kisszekeres templomában úgynevezett látogatóbarát fejlesztéseket valósítanak meg. Vámosoroszi templomában pedig átfogó restaurálási munkálatok kezdődnek a művészettörténeti alkotásokon. Romániai oldalon Bere, Krasznacégény, Csomaköz, Egri, Vetés és Sárközújlak református temploma újul meg, míg Ákos település imaháza mellett látogatócentrum épül.

A munkálatok befejezése után a három országban 63 középkori templom látnivalóit ajánlják majd közös idegenforgalmi útként az érdeklődő turistáknak.