Vidék

Nevezni lehet a kálmándi borversenyre

Neves magyarországi borászati szakemberek zsűriznek a jövő szombati kálmándi borversenyen, melyet 13
Vidék

Befellegzett a csencselésnek(?)

Bár döcögve indult, végül hasznosnak bizonyult a halmi határátkelőnél tesztelt speciális és szigorított ellenőrzés pilótaprogramja — hamarosan a többi
Vidék

Farsangi bál Gencsen

Ebben az évben szombaton rendezik meg az idei farsangi mulatságot Gencsen a helyi kultúrotthonban a polgármesteri hivatal szervezésében
Vidék

Vőfély- és zenésztalálkozó Szilágyszérben

Szombaton Szilágyszéren rendezik meg Szatmár megye első vőfély- és zenésztalálkozóját, a hangsúly a helyi lakodalmi szokások felelevenítésén van
Vidék

Kérvényezhető a gázolaj-szubvenció

Szatmár megyében szerdától lehet benyújtani az igényléseket a helyi APIA-hivatalhoz a 2014 utolsó negyedévében, a mezőgazdasági tevékenység során felhasznált
Vidék

Felújítják az irinyi református templomot

Az irinyi református templomon javában zajlanak a felújítási munkálatok
Vidék

Érendréd a „középmezőnyben”

Költségvetésének kevesebb mint fele származik a pénzügyminisztériumtól Érendréd községnek, ahol a közeljövő fontos munkálata a kanalizálás lenne és
Vidék

Vidám farsangi műsor Szaniszlón

[caption id="attachment_107197" align="alignright" width="300" caption="A szaniszlói diákok két ízben is bemutatták előadásukat"][/caption]
Vidék

Felszentelték a templomablakokat

Ünnepélyes alkalomra gyűltek össze a mezőfényi római katolikus templom hívei: több hónapos restaurálás után végre helyére kerültek a templom festett, ólmozott
Sport

Hagyományteremtő torna Petriben

Első alkalommal rendezték meg a hét végén Mezőpetriben az Arena Futsal Kupa kispályás labdarúgó tornát, melyre 16 együttes nevezett be
Vidék

Patthelyzetben Kányaháza

A vízhálózat befejezése helyett terven kívüli óvoda épült az uniós és kormánypénzekből — de azt sem adták még át a gyermekeknek