Vidék

Hagyományos farsang Szárazberken

Égjen el már a télnek boszorkánya – ízig-vérig hagyományos farsangi bált tartott a Szárazberki Református Egyházközség és a Hármashatár Egyesület
Vidék

Többet fizetnek a szemétért Mikolában

A mikolai tanács hétfői ülésén többek között arról is döntöttek, hogy személyenként évi 50 lejre emelik a szemétszállítási díjat, ami a költségek fedezése
Vidék

A nagy csapatépítő vadászat

A második alkalommal megrendezett csapatépítő vadászaton és kötetlen beszélgetésen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Német Demokrata Fórum Szatmár
Sport

Fradisok tartottak edzőképzőt Mezőfényen

Harmadik alkalommal tartottak tegnap délután edzőképzést annak a megállapodásnak a keretein belül, melyet tavaly augusztusban kötött a FTC–Rail Cargo Hungaria
Vidék

Elosztották a semmit Lázáriban

A közszolgáltatásoktól, a betegápolóktól és az útjavításoktól kellett a legtöbb pénzt elvonni Lázáriban a lecsökkent kormánytámogatás miatt
Vidék

Készülnek az új idényre a horgászok

A felére csökkentett éves horgászbérlet árának köszönhetően eddig többen váltották ki az engedélyt, mint tavaly, a Megyei Sporthorgász Egyesület elnöke,
Vidék

A pedagógus nem csak oktat, hanem nevel is

Szénás Barnabás, az Óvári Általános Iskola igazgatója az iskola szerkezeti felépítéséről, a beiskolázási tervről, a tervbe vett épületfelújításokról
Vidék

Valentin-napi bál Lázáriban

Február 14-én, szombaton, este nyolctól Valentin-napi farsangi bált tartanak Lázáriban, a kultúrotthonban
Vidék

Telt házas farsangi bál lesz Szatmárhegyen

Szombaton 20 órától farsangi bált tartanak Szatmárhegyen, Szűcs Szabolcs polgármester tájékoztatása szerint a belépő 60 lejbe kerül, ezért korlátlan mennyiségben
Vidék

Farsangi előadás Kaplonyban

Február 15-én, délután 3 órakor farsangi előadás zajlik majd a kaplonyi kultúrotthonban
Vidék

Elosztották a költségvetést Szatmárhegyen

Több napirendi pontja is volt Szatmárhegyen a helyi tanács ülésének, a legfontosabb téma a tavalyinál sokkal kevesebb költségvetés elosztása volt — számolt be
Vidék

Egyáltalán nincs villanyáram Vámfalu egyik utcájában

Vámfaluban több projektet is lezárnak ebben az esztendőben, Sándor Imre alpolgármester szerint vannak kész terveik is, de anyagiak hiányában ezeket nem tudják megvalósítani