Vidék

A polgármester vezetésével rámolták ki a templomba a hívek

2015.06.15 - 11:42

Nemcsak a kánikulai meleg miatt forrósodott fel a hangulat Borválaszúton, hanem az ortodox és görögkatolikus hívek is egymásnak estek a „hitük” miatt. A bíróság döntése értelmében a település ortodox templomát visszakapta a görögkatolikus egyház, így az ortodox híveknek ki kellett költözniük. Az ítélet azonban semmit nem mond a vagyonelosztásról, így az ortodox hívek 15 fős csoportja, a község polgármesterének, Florinel Andreicának a vezetésével szombaton behatoltak a görögkatolikus templomba azzal a céllal, hogy onnan elvigyék a megítélésük szerint őket megillető javakat. A templomba való behatolás tényét a görögkatolikus pap, S. Dorin jelezte a rendőrségnek a 112-es egységes segélyhívó számon 9.35 órakor. A helyszínre rendőrök és csendőrök is kiérkeztek, s megállapították, hogy a pap által jelzett dolgok valósak, derül ki a rendőrség közleményéből. A templom előtt ortodox hívők 15 fős csoportját és a község polgármesterét találták, akik a polgármesteri hivatal tulajdonát képező utánfutóval felszerelt traktorra igyekeztek felpakolni a templomból elhozott padokat és egyéb kegytárgyakat. A hatóságok azt is megállapították, hogy az ortodox és görögkatolikus egyház között nincs semmilyen megegyezés a görögkatolikus parókia javait illetően. A rendőrök és csendőrök beavatkozásának köszönhetően sikerült megfékezni az indulatokat, s az ortodox hívek beleegyeztek abba, hogy visszavigyék a padokat, ám kiderült, hogy közben háromnak nyoma veszett, így csak 26 padot vittek vissza a templomba. Az ügyben minősített lopás és rongálás vádjával indult eljárás.