Sport

Halmi kiütötte Kökényesdet

Hét csapat már továbbjutott a labdarúgó Román Kupa megyei selejtezőjének nyolcaddöntőjébe, a többi együttes jövő szerdán egészíti ki a tizenhatos mezőnyt
Vidék

Gyülekezeti találkozó és jótékonysági bál

Szombaton az erdődi református templomban negyedik alkalommal szerveznek gyülekezeti találkozót
Sport

Három 25 pontos csapat az élen

Lihet góljával (34
Vidék

Hátrányos helyzetben Hadadon

Hadad község sok szempontból hátrányos helyzetben van, de ennek ellenére a helyi tanács megpróbál élhető körülményeket teremteni a község lakóinak — állítja
Sport

Büntették a piskoltiakat is a kaplonyi rendbontó miatt

Három mérkőzés végeredményét törölte keddi gyűlésén az AJF fegyelmi bizottsága, viszont egyik esetben sem befolyásolták a három pont sorsát
Vidék

Ismét virtuális pénzeket ígér a kormány

A román kormány évek óta nagy összegeket ígér az önkormányzatoknak és a fejlesztési programok pályázóinak, de ezek az összegek csak virtuálisan jutnak el a pályázókhoz
Vidék

Teste 70 százaléka megégett az avasi férfinak

Teste 70 százalékán szenvedett égési sérüléseket az a 48 éves mózesfalui (Moişeni) férfi, akihez október utolsó napján, szombaton a délutáni órákban riasztották
Vidék

Hálaadás a kőszegremetei szőlőhegyen

Tegnap szép számban mentek el kőszegremeteiek és az onnan elszármazottak a településhez tartozó szőlőhegyen megtartott hegyi prédikációra
Sport

Szorossá vált az élmezőny

Az éllovas pusztadaróci alakulat kiütéses vereséget szenvedett Újvárosban, az óváriak pedig megnyerték a Decebal elleni derbit
Vidék

Szüreti mulatságot tartottak Mezőteremen

Hagyomány Mezőteremen, hogy a helyi általános iskolában tanuló kisdiákok is megtartják a maguk szüreti mulatságát
Vidék

Pénzt „hoztak” a miniszterek

Nem kevesebb, mint 10 miniszter járta be keresztül-kasul tegnap Szatmár megyét, az új szociáldemokrata irányvonal szellemében „közelebb kerülve az emberekhez”
Vidék

Nincs megállás Sárközújlakon

Útaszfaltozás, ivóvíz- és csatornahálózat-bővítés, megújuló és épülő kultúrházak — folyamatosan zajlik a munka a kisvárosban, illetve a hozzá tartozó