Vidék

Hálaadó istentisztelet Érhatvanban

Közös összefogással újították fel az érhatvani református templomot, melynek csupán egyetlen híve van
Vidék

Kórustalálkozó volt hétvégén Kálmándon

Szombaton délelőtt a kálmándi Szent Anna római katolikus templom adott otthont az idei egyházi kórustalálkozónak, melynek nagy hagyománya van a Nagykároly környéki
Vidék

Örökbefogadott gyermekek piknikje

Bár szombaton nem volt az a kimondottan piknikezésre csábító időjárás, ez egyáltalán nem zavarta azt a 26 családot, akik elfogadva a gyermekvédelmi igazgatóság
Vidék

A helyszínen életét vesztette a motoros

Halálos kimenetelű baleset történt vasárnap hajnalban, pár perccel 3 óra előtt Tasnádszarvadon: a hajtási igazolvánnyal nem rendelkező, 21 éves C
Sport

Mikola, a kudarcok csapata

Folytatódik a Mikolai Turul elitligás labdarúgócsapat vesszőfutása a 2015–2016-os idényben
Vidék

Közös szüreti bál Erdődön

Szombat este ismét közös szüreti bált szervezett a Német Demokrata Fórum és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség erdődi szervezete
Vidék

Félrecsapták a kalapokat Bogdándon

A félrecsapott kalap jelzi ugyanis, hogy az ember vígan van — s a Tövisháton igencsak vígan voltak már kora délutántól, amikor megindult a néptáncosok 50–60 fős
Vidék

Eső mosta kismajtényi fesztivál

Nem volt kegyes az időjárás az egyébként mindig sok látogatót vonzó kismajtényi Őszi fesztivál és lovasparádé szervezőihez
Vidék

Búcsúünnepség a mikolai görögkatolikusoknál

Szűz Mária oltalmazó szeretetét ünnepelték tegnap a mikolai magyar görögkatolikus hívek, meghívottaik, valamint a környező falvakból odasereglett imádkozni
Programajánló

Őszi fesztivál és lovasparádé Kismajtényban

Vasárnap hatodik alkalommal szervezik meg a kismajtényi Őszi fesztivált, melynek idén is a helyi sportpálya ad otthont
Vidék

Magyargéres lelkipásztori szemmel

Magyargéres lakosainak nagy része református, magyarokon kívül romák élnek még a településen
Vidék

Szüreti bál Erdődön

Az Erdődi Petőfi Kör és a Német Demokrata Fórum erdődi szervezete október 10-én, szombaton rendezi meg Erdődön az idei szüreti bált