Hétfőn hajnalban betörtek a Mikolai Kulturális Központ épületébe, ahol jelenleg a polgármesteri hivatal és a Szatmár Környéki Helyi Akciócsoport is működik
Tegnap Bem Józsefre emlékeztek Szamoskrassón, aki egy éjszakát töltött a Darvai-kúriában, amikor Nagybányára utazott, hogy átvegye az Erdélyi Hadtest vezetését
Szociális gondozói programot indított be Érkávás Község Polgármesteri Hivatala annak érdekében, hogy a község elöregedőben lévő lakosságának, rossz szociális
Ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el pénteken Tasnád Város Tanácsa azt a határozattervezetet, amely a 184 ezer lej átutalásáról szól a helyi harmadosztályos
Már csütörtök délután állt a ring az érkávási kultúrotthonban, ahol szombaton és vasárnap rendezik meg az Érkávás Kupa korosztályos nemzetközi ökölvívótornának
Péntek reggel indultak Debrecenbe a csedregi betlehemezők, akik több mint húsz éve a Nemzetközi Betlehemes Találkozókon és közel egy évtizede Máriapócson, a Nemzeti
Szatmár megye egyik legfajsúlyosabbnak számító szociáldemokrata polgármestere, a Ráksa községet vezető Toma Betea érdekkonfliktusba keveredett, önkormányzati
Egyre több részlet derül ki a pénzszerzés miatt elkövetett, brutális apai hármas gyilkosságról — a házaspár 33 éves fia továbbra is tagadja a vádakat, s nincs
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat