Vidék

„Téged ilyen őrállóvá tettelek” — Avasújváros

2018.08.13 - 14:27

Kitárult az Avas Kapuja — Avasújváros község napjainak tartalmas, múltba is visszapillantó, a mai közösséget formáló, arany- és gyémántlakodalmat ünneplő szülők előtt tisztelgő, színes programkínálatában mindenki talált kedvére valót.

Harmadik alkalommal szervezték meg az Avas Kapuja Fesztivált, s a rendezvény most sem okozott csalódást az avasújvárosiaknak — hiszen ebben a két napban minden róluk és nekik szólt. Szombaton a különféle mozgásformáké volt a főszerep, a nap eseményeinek zöme azonban a focilabda bűvkörében zajlott: előbb a tizenévesek a minilabdarúgó-bajnokság, majd a felnőttek a testvértelepülések közötti barátságos meccsek során igyekeztek elorozni egymás lába elől a labdát, a nap sportolós része pedig az avasújvárosi és a Kolozsvári CFR Öregfiúk meccsével zárult. Persze más formában ugyan, de a mozgás folytatódott a fesztivál kora esti, hivatalos megnyitóját követően is: a Popa Zsolt divattervező által szervezett és levezényelt, rendhagyó Divat Díva Stílusbemutató során a nézők kar- és tenyérizmai dolgoztak a színpad előtt, míg a deszkákon az ifjú hölgyek lábizmaikat mozgatták tűsarkú cipőben dekázva. Ezt követően a fesztiválozók lábizmai is mozgásba lendültek, előbb az Essemm, majd a Strangers együttes koncertje alatt, valamint a szabadtéri diszkóban, amelynek csak a hajnali fél ötkor eleredő eső vetett véget.

A vasárnapi ünnepi istentiszteleten Gellén Sándor esperes Ezékiel próféta könyve 33. fejezetének hetedik versét választva igehirdetése alapjául arra mutatott rá: Isten őrállóvá tett valamennyiünket. „Ezékiel furcsa korban írja e sorokat: Izrael népének egy része rabszolgaságban sínylődik, vannak azonban páran, akik otthon, kényelemben és biztonságban élnek, s abban a tévhitben, hogy ők bűntelenek — ezért nem kerültek rabláncra. Nincs itt baj, minden jó — csak épp sokszor ez a furcsa kényelem vezet oda, hogy bűnbe essünk. Nem akarunk felelősséget vállalni, elég felelősség nekünk a családalapítás, az egy vagy legtöbb két gyermek vállalása és felnevelése, nem érdekel, mi történik körülöttünk, nem érdekel, mi történik a másik emberrel. De Isten igéje odaállít színe elé: őrállóvá tettelek. Kiválasztottalak. Nem te választod, nem te jelentkezel — Ő szólít meg: te jó leszel erre a szolgálatra” — fogalmazott, utalva a hamarosan kezdődő presbiter-, gondnok- és főgondnok-választásra. Hozzátette azt is: senki nem akar szívesen őrálló lenni, mert azoknak nagyon nehéz, mindenre figyelniük s a többiekre vigyázniuk kell. „Tudok-e őrálló lenni ott, ahová Isten helyezett? Mert őrálló vagyok — őrzöm a Tálnát, a patakot, a szőlőhegyet, a szántóföldet. Őrzöm a teremtett világot, mert úgy kell továbbadni, ahogyan kaptuk szüleinktől, nagyszüleinktől. Őrzöm a másik embert, mert őrizői vagyunk egymásnak, s ha temiattad veszett el egy ember, Isten számon kéri tőled. Nehéz őrállónak lenni. Te mire figyeltél eddig? Ami csak a tiéd, vagy ami közös érték? Csak úgy lehet megalapozni a holnapot, ha részt akarsz venni a megépítésében is, ha odafigyelsz arra is, amiről azt hiszed, hogy nem a te dolgod. Ha nem így gondolkodtak volna itt, Avasújvárosban 30 évvel ezelőtt, akkor nem lett volna nagyobb a templom; hat évvel ezelőtt azért is voltunk képesek tornyot építeni, mert mindenki odatette magát — sokan voltak mögöttünk, akik értünk, velünk, a munkálatokért imádkoztak. Nem tőled függ, hogy akarsz-e valami lenni, hanem a te kenyéradó gazdádtól, aki úgy alakította sorsodat, hogy őrálló legyél. Nekünk mindig Avasújváros a világ közepe, nem csak egy-két ünnepnap alatt, s tőletek függ, 10 vagy 100 év múlva lesz-e itt gyülekezet, lesznek-e őrállók” — hangsúlyozta.

Az istentiszteletet követően a kegyelet koszorúit helyezték el a hősök emlékművénél, majd a színpadon folytatódott az ünnepség: a község gyémánt- és aranylakodalmas házaspárjait köszöntötték, akik nem csak a szokásos virágcsokrot, borítékot kapták meg, díszebédet is adtak tiszteletükre a kultúrotthonban. Lajos Ferenc és Emília, File József és Éva, Nagy Sándor és Irma, Rusz Árpád és Éva, a születésnapját is ünneplő Jagó Zoltán és Zsuzsanna, Vass Adalbert és Ibolya, Mali Imre és Erzsébet, valamint a gyémántlakodalmas Majláth Ernő és Julianna legalább olyan megilletődötten hallgatták a köszöntőket, mint amilyen megilletődötten mondta azt elsőként Magyar Lóránd képviselő, valamint Majláth Gábor polgármester, elfogult gyermekként is: „Annak a népnek, amelynek van múltja, vannak idősei, van jövője is — köszönöm a szüleimnek, hogy felneveltek, embert faragtak belőlem, és büszke vagyok rájuk, mint ahogy büszke vagyok Avasújváros minden idősére, hiszen nekik köszönhetően olyan ma ez a közösség, a közösségünk, amilyen” — fogalmazott. A fesztivál folytatásában a vasárnap délután a magyar néptánc és -zene jegyében telt, mindenki nagy örömére, majd Kökény Attila és az Argus együttes alapozta meg a hangulatot — őket egy különleges csemege, a már a koszorúzási ünnepség során is zenélő nagyváradi Karaszfanband Fúvószenekar követte, az estét a legendás Apostol, a fesztivált pedig tűzijáték zárta.

Szabó Kinga Mária