Szerdán estébe nyúló egyeztetésen sikerült megtalálni a módját annak, hogy a tasnádi önkormányzat átutalhassa a 184 ezer lej támogatást a Tasnádi Unirea labdarúgó-egyesületnek,
Ma kora reggel, 6 óra 30 perc körül történt tragikus kimenetelű baleset Túrterebestelep belterületén — a sofőr elvesztette uralmát a gépkocsi fölött, lesodródott
November 26-án, vasárnap este a Reformáció 500 ünnepségsorozat helyi záróakkordjaként került sor a börvelyi református templomban Tóth-Máthé Miklós Én,
A helyi közösséget sokkolta és az egész országot elborzasztotta a csütörtökön este Apában történt, brutális hármas emberölés — s egyre konkrétabban körvonalazódik,
Rányomja a bélyegét a csapat játékára a klub anyagi gondja, így a Tasnádi Unirea vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a harmadosztályos téli vakáció előtt
November 26-án, 18 órától a Börvelyi Református Templomban adja elő Varga Sándor, a Harag György Társulat börvelyi kötődésű színművésze az Én, Károli Gáspár
Az őszi idény utolsó hazai meccsét játssza szombaton 14 órától a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata, a Liga 3 tizennegyedik fordulójában pedig a széria harmadik legjobb
Két év munkája nyomán valósult meg Túrterebesen az a falumúzeum-szoba, amely interaktív tanterem és hagyományőrző közeg is lesz egyben, s ahol ottjártunkkor is
Tegnap délután a 19-es országút Szatmárnémeti–Batiz közötti szakaszán történt nagyon súlyos közlekedési baleset: a közlekedésrendészet fény- és hangjelzéssel
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat