Majd' 32 millió lejes költségvetésből gazdálkodik idén az Avas fővárosa, az összeg zömét fejlesztésekre fordítja — kiemelten iskolafelújításra és az ország
A határrendészek szombaton kora délután Túrterebes belterületén állították meg közúti ellenőrzési akciójuk keretében azt a magyarországi rendszámú Volkswagen
Tragikus kimenetelű baleset történt vasárnap kora délután Szatmárudvariban, pontosabban a település határában, ahol egy 50 éves kerékpáros sajnos mindenfajta
Bogdan Faur és Adrian Ciul a második góljukat szerezték a Tasnádi Unireánál a téli felkészülési meccseken, az egygólos Gabi Cădar és Flavius Vădan mellé pedig
Tragikus esemény színhelye volt az Avasújfalun átvezető 19-es országút szombaton kora este, ahol valamivel 20 óra előtt gázoltak halálra egy 65 éves, helybéli asszonyt
Csanálos a fejlett sváb települések közé sorolható, de mint sok más településen, itt is láthatóvá váltak a pusztulás jelei: kihasználatlan épületrészek
A Pettyéni Református Egyházközség előadás-sorozatot indított el, amelyen Fleisz Kinga pszichológus ad tanácsot gyerekek és felnőttek számára a mindennapi
Leiher Géza, az ötéves Szatmári Hegyközség Egyesület elnöke a civil szervezet megvalósításra váró terveiről beszélt lapunknak Csanáloson, ahol szombaton
A nagybányai döntetlen után itt a Tasnádi Unirea első győzeleme is a felkészülési időszakban: hétfőn este a nyírbátori műfüves pályán 3–0-ra győzték le
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat