Mezőpetriben ezekben a napokban is folyamatban vannak a községfejlesztési munkálatok, most zajlik többek között a községháza teljes felújítása is. Karádi Csaba polgármester abban reménykedik, hogy mindig lesznek, akik otthonuknak tekintik a községet.
Húsvétkor Ákos romatelepének egyik utcáján, a kijárási és gyülekezési tilalom ellenére közel harmincan gyűltek össze, közösen imádkozzanak és énekeljenek — az ügyben a fertőző betegség terjedésének meghiúsítása vádjával indult nyomozás.
Szerencsésen és egészségesen túl vannak az elzártságon azok, akik a karanténkötelezettség életbelépésekor az elsők között vonultak önkéntes vesztegzár alá. Helyzetjelentés a Szatmárnémetivel szomszédos településekről. Hazatérők hulláma jöhet.
Ilyés Gyula, Vetés község polgármestere fontosnak tartja a koronavírus terjedésének megakadályozását célzó intézkedések betartását, de nem tesz olyan lépéseket, amelyek eredménye nem garantált.
Hétfőn késő délután riasztották a turci lánglovagokat, mert tűz ütött ki egy kisgércei magánház melléképületében — az oltóegység helyszínre érkeztekor már vastag, fojtogató füst lepte el az egész gazdaságot, hiszen a melléképületben tárolt gumiabroncsok is égtek.
A világjárvány idején elrendelt intézkedések miatt idén húsvétkor üresek maradtak ugyan a templomok, de volt olyan település a megyében, ahol találtak megoldást az ételszentelésre.
Forró nagyszombatjuk volt a lánglovagoknak, szinte egymást érték a bejelentések — az első riasztás 9 óra 50 perckor Kispeleskéről érkezett, ahol egy lakóház tetőszerkezete és padlása égett.
A román-magyar határon ingázó munkavállalók számára több határátkelőhelyen is lehetővé válik az átjárás, így Szatmár megyében a Pete-Csengersima határátkelőt is megnyitják - ez is része a nyolcas számú katonai rendeletnek.
Nem érte meglepetésként sem a tanácselnököt, sem az önkormányzati vezetőket a helyhatósági választások halasztása, s attól sem „ijedtek meg”, hogy így jó pár hónappal meghosszabbodott mandátumuk: feladataik vannak, nem fognak unatkozni a plusz hónapokban.
Hamarosan elkezd érni az eper Halmi és Túrterebes környékén. Az epertermesztők attól tartanak, hogy nem fognak engedni a felvásárlókat, hogy az ország távolabbi részeiről idejöjjenek.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat