Vidék

Emelkedhet a gyümölcsök ára

2020.09.25 - 16:02

Egyre több szakember beszél arról, hogy kevés gyümölcs termett idén; vannak olyan gyümölcsfajták, melyekhez magas áron is nehéz hozzájutni, más gyümölcsfajtáknak pedig megemelkedett az ára. Kora tavasszal, a vegetáció kezdete előtt még nagyon jó termésre lehetett számítani az alma és a körte esetében is, ugyanis a 2019-es évi gyengébb termés miatt jó volt a virágrügy-berakódottság. Továbbá egyes fajtáknál kifejezetten erős virágzást vártak, a tavaszi fagyok és kis részben az egyéb kedvezőtlen időjárási hatások azonban nagyon jelentős termésveszteséget okoztak. 

Tavasszal rendkívül sok hideg éjszaka volt — tájékoztatott Löchli Mihály csomaközi gyümölcstermesztő. Március 22-től kezdve május közepéig több hullámban jelentős fagykárok érték a gyümölcsültetvényeket. Ezek közül több is olyan mértékű lehűlést eredményezett, ami önmagában külön-külön is jelentős károkat okozott volna, majd a hatásuk is összeadódott. A legnagyobb terméskiesés a kajszibarack, az őszibarack, a cseresznye és a szőlő esetében tapasztalható, ott egy jó évi eredmény harmadát-negyedét sikerült begyűjteni. A körte és a szilva is jóval az átlag alatt termett. A két legjelentősebb területen termesztett gyümölcs, az alma és a meggy esetében a tavalyihoz hasonló, gyenge vagy annál rosszabb termés mutatkozott. 

„Kőszegremetén szinte minden gyümölcsfajtánál rekordtermésről lehet beszélni — tájékoztatott Dohi Vilmos vállalkozó. — A tavaszi fagyok csak a kajszibaracknak ártottak. Minden más gyümölcsfajta (alma, szilva, körte stb.) megmaradt. Figyelembe kell venni, hogy Kőszegremetén a gyümölcsösök a dombon helyezkednek el, s ezeken a területeken nem volt érzékelhető a fagy. Én két hektáron telepítettem gyümölcsöst: negyven áron meggyfa, szilva, körte, negyven ár területen őszibarack, húsz áron pedig alma van. A csapadékhiány miatt az almaérés késik két-három héttel.” 

Dohi elmondta, hogy az árakkal sem lenne baj, meg lehet szabni olyan árakat, amelyek a termesztőnek és a felvásárlónak is megfelelnek, viszont számítani kell arra, hogy megjelenik a lengyel alma, ami befolyásolja majd az árakat. Régebben a magyar gyümölcsök voltak olcsóbbak, ebben az évben Magyarországon a gyümölcsösök nagy része lefagyott, a tavalyihoz képest a gyümölcsárak a kétszeresére emelkedtek. Jól sikerült viszont a gyümölcstermesztés Lengyelországban, így könnyen előfordulhat, hogy hamarosan megjelennek az olcsó lengyel gyümölcsök, és a hazai terméknek is le kell majd vinni az árát.

Elek György

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Hogy ne vezessék félre a vásárlókat

Nem szép dolog a súlycsökkentés általi drágítás!
Belföld

Nálunk a legnagyobb mértékű a drágulás

Március után áprilisban is 2,6% volt az éves infláció az Európai Unióban, ám Románia már a negyedik egymást követő hónapban a legmagasabb (5,9% - 6,2%) inflációval rendelkező tagállam.
Szatmár megye

Legyen dinnye és eper a húsvéti asztalon!

A globalizáció és az infláció miatt manapság olyan világot élünk, amikor nem az a probléma, hogy mit teszünk az ünnepi asztalra, hanem az, hogy meg tudjuk-e fizetni. Az egzotikus gyümölcsök mellett elérhetőek a saját primőrök is.