Újabb köz- és balesetveszélyes épület fog hamarosan eltűnni a szatmárnémeti városképből: városrendezési terv készül a Petőfi utca 1. szám alatti épület lebontása érdekében. Új épül a helyére.
Fűtött sétányokra, a régi főtér miniatűr mására, zászlókkal megerősített Lucaciu-szoborra, lifttel megjárható templomtoronyból való magaslati rátekintésre és üveggel borított Divatházra lenne szükség.
Sikerült egyezségre jutniuk a plázában üzemelő boltoknak a mall menedzsmentjével. És nemcsak hogy a boltbér felét kell fizetniük, míg zárva tartottak, de állami segítségre is számíthatnak.
Az önkormányzat – lakóközösség partnerségben állították helyre Szatmárnémeti egyik építészeti örökségét, de a kivitelező cég is áldozott arra, hogy az egykori balesetveszély és szégyenfolt épület ismét régi szépségében tündököljön.
Szatmárnémeti piacain árusító görögdinnye-termesztők szerint az eddigi évekhez képest a termés nem volt a legjobb az időjárás miatt, és a forgalmuk sem indult be még be. Megtudtuk továbbá azt is, milyen szempontokat kell figyelembe venni, ha dinnyét vásárolunk.
Mint minden nyáron, idén is megindult a koldusinvázió Szatmárnémetiben, a városi rendőrség napi rendszerességgel kap hívásokat a tolakodó kéregetők miatt.
Ebben a napról napra változó helyzetben a Korall Klinika is igyekszik helytállni és a hozzájuk fordulók kérésének eleget tenni.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat