Szatmárnémeti

Segített a holmiumlézer

2020.07.24 - 07:11

2019 októberében a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács egy 300 ezer lej értékű holmiumlézer-készülék vásárlásával támogatta a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház urológiai osztályát, mely a húgyúti és vesekövek minimálisan invazív eltávolítását teszi lehetővé, és az első évben közel ötszáz beteg gyógyulását segítette elő.

„Annak ellenére, hogy nem a polgármesteri hivatal a megyei kórház fenntartója, minden évben jelentős összeggel támogatjuk az intézményt, hiszen a szatmáriak egészsége a legfontosabb számunkra. Ebben az évben koronavírus-tesztelésre alkalmas szerkezetet vásároltunk, aminek köszönhetően megduplázódott a napi tesztelések száma” — fejtette ki Kereskényi Gábor polgármester.

A holmiumlézer-berendezés megvásárlása előtt a szatmári betegek csak Kolozsváron vagy Nagyváradon kaphattak ilyen jellegű kezelést, a magánkórházakban pedig 1000 és 2500 euró közötti összegbe került a gyógyítás.

„Számításaink szerint évente 300–400 beteg kezelése esetén használható a készülék, amelynek köszönhetően az egészségügyi problémákkal küszködőknek nem kell felesleges utazásokat megtenniük, hanem helyben gyógyíthatók” — mondta a polgármester.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Így látjuk Szatmárt: jobb a levegő, de nehézkes a forgalom

Hogyan látják a szatmáriak saját városukat? Meglepő adatok derültek ki egy országos felmérésből.
Szatmárnémeti

Több mint négyszáz fát ültettek ki idén

Szatmárnémeti közterület-stratégia: minden aszfaltozás után zöldövezet-kialakítás és faültetés következik.
Szatmárnémeti

Tízéves a Tessék kérem, Szatmárnémeti!

Jubileumi tombola a közéleti tájékoztató kiadvány 10. születésnapja alkalmából.