Lehullt a lepel a „kitámasztott” vagy „mankós” házról, s Szatmárnémeti egyik építészeti öröksége, no meg hosszú éveken keresztül balesetveszélyes szégyenfoltja ma ismét régi (sokak számára szinte hihetetlen) fényében tündököl – méltó társaként utcabeli szomszédainak, az Iparosotthonnak és a Zárdának.

A tősgyökeres szatmáriak által csak Rácz–házként emlegetett épület története az 1867–68–as években kezdődött, ekkor építette a város népes és jómódú zsidó közössége, mint a régió legelső zsidó leányiskoláját s több évtizeden keresztül tanintézményként is működött, mígnem Rácz István kereskedő megvásárolta, s 1910–ben új szárnyat (Vörösmarty utca) építve hozzá békebeli polgári bérházzá alakította át . De sem a két világháború, sem a kommunizmus–szocializmus korszaka nem okozott akkora károkat az épületben, mint a „mindenki azt csinál amit akar, mert mindent szabad” demokrácia, pontosabban a 2005–ös év, amikor a ház s lakói kálváriája kezdődött — ekkor az alsó szinten lévő helyiségek az önkormányzat tulajdonában voltak, az emeleti lakások pedig 9 lakó magántulajdonában, az önkormányzat pedig bérbe adta a földszinti részt, és a szabóságként működtetett, köztulajdonban levő termek egyikében vert ki egy számára útban lévő tartófalat az akkori bérlő, aminek következtében látványosan és veszélyesen megrepedt az épület fala, leszakadt az egyik emeleti lakás padlózata és a lépcsőház egy része. Értelemszerűen a lakók (azok, akik a házban maradtak és azok, akiknek lakása 'megszűnt létezni') beperelték a polgármesteri hivatalt az épület javítását kérve, a hivatal azonban a termek tulajdonjogát eladta a falkiverő bérlőnek s a kapott összegből kielégítette az egykori tulajdonosok örököseit, s így azzal védekezett: magántulajdonban lévő épületet nem javíthatnak meg közpénzből, még akkor sem, ha a kár akkor keletkezett, amikor az épület még önkormányzati tulajdonban volt. Több mint egy évtizeden keresztül húzódó–nyúzódó pereskedés kezdődött — közben a házat biztonsági elgondolásból támasztó gerendákkal pöckölték körbe, amelyek aztán olyannyira elkorhadtak, hogy végül már az épület tartotta a rothadó, megtört és igencsak balesetveszélyes támasztékokat. Valószínűleg sokan emlékeznek még arra is, amikor 2013–ban Coica polgármester a korhadó gerendák cseréje helyett, 'gyorsmegoldásként' elkerítette a ház körüli járdarészt, az úttestre terelve a gyalogosforgalmat. Aztán 2016 nyarán megszületett a Szatmár Megyei Törvényszék végleges és jogerős ítélete, amelyben úgy fogalmaztak: a Rândunelelor (Arany János) utca 1. szám alatti épületet eredeti állapotába kell helyreállítani és használatra biztonságossá kell tenni — a munkálatok költségei pedig 2/3 részben a román államot és Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalát, 1/3 részben pedig a lakóközösséget terhelik. Az ítélet indoklásában ugyanis közös vétséget (a lakók és az ominózus bérlő) mondtak ki, mivel 11 év távlatából már lehetetlen volt megállapítani, hogy az állítólagosan szabálytalanul kialakított fürdőszobák és vízvezetékek miatti vízszivárgás mennyire rongálta meg/áztatta át a falakat — azonban ezt az érvelést a lakók határozottan elutasították: a vízvezetékek és kanalizálás csövei több méterre vannak a beszakadt résztől, ráadásul a leomlást követően, az eltelt 11 év alatt egyetlen egy tégla sem mozdult el a helyéről vagy hullott ki, azt igazolva, hogy az épület statikáját ama bizonyos tartófal kiverése bontotta meg. Egyébként ezt támasztotta alá a 2017 májusában elvégzett szakértői vizsgálat is, amelynek köszönhetően végre eltűnhettek a korhadó gerendasor is – a terelőkorlát azonban visszakerült, hiszen megkezdődtek a műemléképület helyreállítási munkálatai — amelynek összértéke 525 000 lejre rúgott. A jogerős ítélet értelmében ennek egyharmadát fizeti a lakóközösségi társulás, s mindegyik tulajdonos vállalta, hogy az átvételt követő 36 hónapon belül, havi részletekben visszatéríti az önkormányzat által biztosított kamatmentes hitelt. „A munkálatokat a Tarr cég végezte, s nem is akárhogyan, mert nem csak 'használható állapotúvá' tették, nem csak a lépcsőházat, a leszakadt padlózatú lakást építették újjá, hanem áldoztak is rá, ugyanis a tetőcserét és a külső vakolást, ahogy tetszik, szponzorizálásként vagy bónuszként csinálták meg. Ami még hátra van, az az udvari, belső rész rendbetétele, de az már teljes egészében a lakók költségén, miután kifizetjük a törlesztőrészleteinket.” – mondja megkeresésünkre a Rácz–ház egyik lakója.

Szabó Kinga Mária